bugris fn és mn (A Magyar Nyelv Értelmező Szótára)
I.fn
1. Faragatlan, durva ember
2.(rég, gúny) Műveletlen, iskolázatlan szegény paraszt
II.mn
Faragatlan, ostoba, durva (személy)
(Most a főnév 2. jelentését hagyjuk, ma már ilyenek, ugye nincsenek…)
Régóta fogalmazódik ez a cikk bennem, de a mostani, Pesty Lászlóval készített nagyinterjú hozta ki belőlem. Nem arról akarok írni, hogy milyen naiv P.L., mert tisztelem azokat, akik hisznek, és a végsőkig kitartanak valami mellett. Szóval az, amit Pesty Lölő-jelenségnek nevez. Ő ugyan jóhiszeműen azt gondolja, hogy ez egy erőszakos kisebbség a Fideszen belül, de ez sajnos a rendszer lényege! „Uram, én nem ilyen lovat akartam” – de nekünk sajnos csak ez jutott.
Ugyan én nem vadászom, de nagyon szeretem Széchenyi Zsigmondot, Kittenberger Kálmánt és Fekete Istvánt. (Bayer, Polt, Semjén, Csányi, Lázár, Kovács Z. – mennyire értik meg a lényegét?) Ikonikus mű Széchenyitől az „Ahogy elkezdődött…”. És nem is elsősorban a gyerek vadásszá cseperedése okán, hanem a háttér miatt! Karácsonykor hogyan vendégelték és ajándékozták meg a cseléd gyerekeket; vagy milyen szeretetben, ugyanakkor fegyelemben éltek, a kiskamasznak például minden reggel a lovardában két lovat le kellett lovagolni. Megtanulták, hogy a parasztot, a cselédet nem kihasználni kell, hanem emberként bánni vele. Milyen szeretettel írt később is a sárréti és a somogyi emberekről! Nem elkényeztetett grófgyerek volt, hanem megtanulta az alázatot! Ez az, ami sajnos a mai kor emberéből abszolút hiányzik, sokan össze is keverik a megalázkodással, pedig Jézus urunk is ezt hirdette, ugye, nagy „nemzeti-keresztények”?
Tudom, kortünet, hogy ma csak a pénz számít. Nyugat-Európában is kihalnak azok az emberek, akik büszkék voltak arra, hogy a kétkezi munkájukkal vagy a vállalkozásukkal el tudták tartani a családjukat és tisztességgel fölnevelni a gyerekeiket. Ugye, megvan a rendszerváltás környékéről a Balatonon nyaraló öntudatos, mégsem lenéző német nyugdíjas ács vagy kőműves a kocka-mercijével?
Valamikor csak a legnagyobbaknak, Esterházyaknak, Batthyányaknak, Nádasdyaknak voltak 50 000 holdon felüli latifundiumaik, amit századok alatt szereztek meg. Igen ám, de ezek több százezer embert tartottak el. Ma csak Mészárosnak és Csányinak külön-külön van 50 000 hektárja, ami több, mint 85 000 hold! És hány ember él meg belőle? Régen ahhoz, hogy valaki gazdag lehessen, ész, ügyesség, rátermettség, szorgalom kellett. És sokszor generációk, mire a vidéki szatócs utódaiból textil-nagykereskedő vagy gyáros lett, a birtokosoknak pedig még ennél is hosszabb idő.
Ma nálunk? Kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat. A rendszerváltás ősbűne: a privatizáció. Jókor voltál, jó helyen, súgtak, esetleg stróman lettél? Csurrant is, cseppent is, esetleg nagyot kaszálhattál? Később már erre sem volt szükség. Keltetőből jöttél? KISZ, DISZ, Fidelitas? Csak légy hű hozzánk, majd megjutalmazunk! Szakértelem, hozzáértés? – no, az nem kell, csak lojalitás. (Isten nyugosztalja, szegény apám szavajárása volt: fiam, ha ezeknek pártfeladatba kiadnák, hogy vezessék el a Queen Elisabeth II.-t, gondolkodás nélkül elvállalnák. Ja, hogy az első jéghegynek nekivezetnék? – Na, mi változott azóta?) A mai fidesznyikek és országgyűlési képviselők közül hány dolgozott életében? Ki az, aki sikeres volt a maga erejéből mondjuk a versenyszférában? (Nem holmi pártalapítványokra, ügyvédi irodákra, uram bocsá’ MSZMP Párttörténeti Intézetére, Népszabadságra gondolok!) Persze, föl lehet mászni valaki 200 kg-os széles hátán a feltörlőrongy-szerepből a polgármesterségig, képviselőségig, majd miniszterségig, ha ehhez valakinek gyomra van. Viszont ezek után porig alázni milliókat, hogy aki negyven éves korára nem gazdag, az annyit is ér – na, ez a bugristempó!
A rosszul szabott konfekcióöltönyöktől először eljutottunk a lila-zöld öltönyökig sportzoknival és makkos cipővel. Ma már Armani vagy Calvin Klein dukál márkás, méretre készíttetett bőrcipővel, Louis Voutton-táskával, Rolexszel, Cartier-vel, méregdrága, de ízléstelen, hivalkodó autókkal, balatoni, tűzivíz-tárolós pajta-pincékkel. A külcsín változott, belül viszont semmi… Kíváncsi vagyok, ezek a kivagyi emberek tudják-e azok nevét, akik náluk szolgálnak? (Lehet, hogy sértő, de nem tudok rá jobb kifejezést.) Széchenyi Zsigmond tudta, meg is írta ezeket az embereket, sok szeretettel. Ő tudta azt is, hogyan kell viselkedni és öltözködni akár az alpesi zergevadászaton, akár a maharadzsa báltermében – ez utóbbit utálta. A parvenü ezt nem tudja. Ha viszont ezeknek az embereknek hatalom is kerül a kezükbe, már nem parvenük, hanem nagyképű bugrisok. (Friss: a 30 éves nersevik milliárdos/!!!/ viselkedése a Szigeten. Remélem, végül nem a rendőröket fogják meghurcolni ezért.)
Az, aki most miniszter, kormányszóvivő vagy bármilyen „nagy” ember ahelyett, hogy tisztességesen válaszolna az akár kellemetlen kérdésekre is – ez a dolga! –, kioktatja, a porba alázza a kérdezőt – no, az a bugris.
Aki smasszert játszik a parlamentben – az a bugris.
Aki 10 milliós Rolexszel a csuklóján egy semmit-nem-csináló szervezet élén azt mondja, hogy a recesszió az jó – az a …
Aki igazságügy-miniszterként a balaton-felvidéki nyaralójára fölveszi a falusi csokot - az a …
Aki túlmozgásos, arrogáns nyikhajként, bicskanyitogató módon oktatja ki az EU prominenseit – az a …
Akinek már mindenhol kitelt a becsülete, de régi káder, egyetlen érdeme, hogy egyszer Prágában megverték a rendőrök, de azóta is osztja az „észt” – az a …
A kétes erkölcsű operaigazgató, akinek első dolga „újraválasztása” után, hogy kirúgja az ellenfeleit (ugye, „Kedves Néném”?) – az a …
Aki jachton Fekete Pákóra szexel konzumlányokkal, majd bűnbánóan keresztény (nemzeti) családapa mivoltára hivatkozik, most pedig, mintha mi sem történt volna, visszatérne a politikába – az a …
Aki habzó szájjal, bértollnokként útszéli stílusban gyalázza a 13. éve semmit nem tevő/tehető ellenzéket – az a ….
De hadd ne soroljam a helikopteresvadászó, füstölőt lóbáló hűdenagykereszténydemokrataminiszterelnökhelyettestől a számtalan helyi alkotmányospénzkiskirályig. Tudjuk, a hal mindig a fejétől bűzlik. Ez ugyan itt nem a reklám helye, de ajánlom szíves figyelmükbe Stefano Bottoni könyvét, ami tökéletesen megvilágítja annak az embernek a szocializációját, aki ennek a bugristempónak a lehetővé tevője és fő mozgatója.
Hívő, vallásomat gyakorló keresztyénként nagyon nem tetszik, ahogy az egyházam viszonyul a regnáló hatalomhoz. És ilyen értékrenddel soha nem gondoltam volna magamról, hogy azt kell mondjam, az előző kurzus potentátjai bizony általában lényegesen kulturáltabban viselkedtek, persze lehet, hogy csak azért, mert nem volt kétharmaduk. És ezt bevallani nagyon nehéz és kellemetlen! Lehet, hogy ők is rázták a rongyot, de legalább nem ilyen pofátlanul, és nem takaróztak folyton a nemzeti és keresztény mivoltukkal.
Minden tiszteletem azoké, akik nem veszik föl a kesztyűt. Lehet, hogy idejétmúltak, korszerűtlenek, de jó olvasni akár Pálinkás Józsefet, Róna Pétert, Bod Péter Ákost, Gémesi Györgyöt és másokat. Szeretem ebben a bugris világban az okos, érvelő gondolatokat, és a mondanivaló mellett nekem személy szerint imponál ez a visszafogott elegancia és stílus is. Hogy ez mikorra fog újra meghonosodni, a régi Magyar Nemzet Kristóf Attiláját idézve – …én nem tudom.
