Az oktatás kérdésében leginkább a tanárok és diákok által szervezett tüntetéseken és a béremelés kérdésén van a hangsúly az elmúlt időszakban, de az MCC-re is érdemes figyelni fél szemmel: az elitképző ugyanis konzervatív oktatás néven – ami a poroszos rendszer ajnározása kis digitális reformokkal – szeretné bebetonozni a jelenlegi elfásult oktatási struktúrákat pár szebb gondolattal a tényleges reformok helyett.
A mai közoktatási viszonyokon nem nehéz kritikus elemeket találni akár személyes, akár szakmai álláspontból vizsgálódunk, jó ideje nem látni ugyanis igazi stratégiát a kormány részéről. A legkreatívabb reform a béremelés volt, amely kétségkívül elengedhetetlen, mégsem nevezhető újító csomagnak, amitől nőne a tanárok száma, javulnának a különböző teszteken elért eredmények, erősödne az oktatás társadalmi elfogadottsága. Ezért is kapja fel az ember a fejét, hogy a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyedüliként a kormányzathoz kötődő szellemi holdudvarból végre előállt egy koncepcióval, hogy mi is az oktatás lényege és mi a helyes irány szerintük. Nem meglepő módon ezt a „konzervatív oktatáspolitika” kifejezéssel fémjelezik, amit anszolszász könyvek lefordításával promotálnak az elmúlt hónapokban különböző rendezvényeken és kormányhoz közeli médiumokban. A beletolt energia vitathatatlan, az eredmény és a tényleges újítás már kevésbé szembetűnő.
Mint minden megoldás, itt is a probléma felvázolásával kezdődik az MCC állásfoglalása az M5 kultúrfejlesztő műsorában, azonban már itt szembetűnő, hogy a legtöbb probléma itthon ritkaságnak számít: nincs szó feminista történelemoktatásról, a politika legkisebb említése is szitokszó az oktatási épületekben, és szerintem a diákok elenyésző százaléka hallott már a kritikai fajelméletről. Külön érdekes, hogy kiemelik, a nyugati modellekkel az a baj, nem tudtak alkalmazkodni a migráció okozta multikulturális viszonyokhoz a tanteremben, miközben ez Magyarországon még csak napirenden sincs, hisz a kormányzat küzd mindenféle heterogenitás ellen. Vagyis mi simán alkalmazhatnánk a skandinávok módszereit, hiszen nem kell szembenéznünk az ő gondjaikkal.
Ugyanígy a megoldásban is feljönnek ilyen nyugati importtermékek, amelyek kevéssé alkalmazhatóak hazánkra: kicsi az esélye, hogy bármelyik diák, tanár vagy szakember kevésnek találná a jelenlegi házifeladat-mennyiséget, vagy ne gondolná tekintélyelvűnek az oktatást, se azt, hogy ne lenne elég a tárgyi oktatás a tanmenetben, a vallás meg épp eléggé beépült már az állami rendszerbe is. Ezekben az esetben nyitott kapukat próbálnak ostromolni nagy bátorsággal a szakértők.
A megoldások második csoportja a valóban előremutató javaslatok köré épül, mint a digitális módszerek beemelése, a viták és csoportmunkák favorizálása vagy éppen a szülők segítése a XXI. század kihívásainak való megfelelésben. Ezek annyira jó javaslatok, hogy a nagy ellenlábasnak titulált skandináv modell már jó ideje be is vezette és előszeretettel használja azokat, így magában ezért nem éri meg a konzervatív opcióra letenni a voksunkat. De ezek a felvetések legalább előre mutatnak, és változásokat követelnek – legalábbis kellene nekik – a mai magyar közoktatásban is.
Végül a harmadik kategória, amit el lehet különíteni, azon gondolatok köré csoportosul, amelyek a jelenlegi oktatáspolitikán túl a saját logikájukkal is szembemennek néhol. Olyan megállapításokról van szó, mint hogy milyen jó, hogy nálunk régi múltra tekint vissza az állampolgári oktatás, míg ezt nyugaton csak később deklarálták. Csakhogy itthon most egyáltalán nincs ilyen tárgy, és idő sincs a tantervben, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak a diákok, mint a választások. Arról nem is beszélve, hogy pont a konzervatív oktatás követelné meg a politikasemleges oktatást, miközben elvárja a konzervatív értékek hangsúlyozását és megkövetelését az iskolákban.
Összességében a legnagyobb gond nem az, hogy létezik ez a koncepció, hiszen ezzel legalább lehet vitázni, szakpolitikai diskurzusokat folytatni. Sok állítása nem vitatható, vannak benne világnézeti kérdések; egy rendszernek szíve-joga, hogyan formálja és fogadja el azokat. Illetve nem szabad kihagyni, hogy valóban volt egy kisebb visszaesés az északi oktatási eredményekben, de itt a migráció helyett a koronavírusban kell inkább a hibát keresni.
Az igazi probléma, hogy az egész kampánynak semmi köze Magyarországhoz. Itthon még mindig a porosz rendszerben tanulnak a diákok, ahol a digitális eszközök a Windows 7-es gépekben merülnek ki, amin az excel is döcögve fut, ahol a vitának fizikailag nincs helye a túlzsúfolt tanmenetek miatt, és ahol a tanár tekintélye nem a progresszió miatt kérdőjeleződik meg, hanem mert az alulfizetett helyettesítő kollégáknak nincs idejük, kapacitásuk és érdekük igazi kapcsolatot kiépíteni a tanulókkal.
Fontos lenne a párbeszéd, hogy elinduljon egy diskurzus ezekről a kérdésekről, amelyek felvetődnek a collegium programjában. De szemmel láthatóan minden rendezvényen a saját embereiket szólaltatják meg, senki nincs, aki más véleményt képviselne, mert akkor egy percen belül érdektelenné válna minden MCC-s megszólalás. Sok hiba van az északi és távol-keleti modellekkel is, azonban érdemes mindkettőből tanulni, és nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy minőségi, átgondolt oktatási rendszerünk legyen. Amit aztán lehet hívni kereszténynek, konzervatívnak vagy corvináknak is akár, ha ettől kényelmesebb lesz a szellemi holdudvarnak.
Az MCC a közoktatás helyzetéről és reformjáról beszél anélkül, hogy reális képet festene róla vagy tényleges újításokat várna el bárkitől is. A konzervatív oktatáspolitika így egy 2.0-ás kiadása annak a poroszos elődnek, amit a tényleges közoktatásban tapasztalunk. Egy olyan verzió, ami minimálisan jobb lenne, de még ezt is csak az elitképzőbe járók kapnának meg, aki pedig nem elég tehetős vagy nem kap ösztöndíjat, az maradhat, ahol van. Így pedig továbbra is el lehet majd mondani, hogy az országból 10 diák bejutott a nyugati elit egyetemekre, a „gazdasági lobbinak készített” PISA tesztet pedig szidni, és nem beszélni arról a többségről, akik lemaradnak.
A szerző politológus, PhD hallgató, a Polémia Intézet tagja és a Young Voices’ Europe politikai referense
