Miután a következő időszak kormányzati kommunikációjának vezérmotívuma a bocsánatkérés gyermeteg követelése lesz mindenkitől, aki kritizálni merészelte a felhatalmazási törvényt, érdemes felidézni, mi volt a véleményem (véleményünk) a nagy botrányt kavaró jogszabály elfogadásának pillanatában. A Fidesz szerint azzal, hogy belátható időn belül – ha a koronavírus is úgy akarja – megszűnik a rendkívüli jogrend Magyarországon, a kormánynak időkorlát nélküli felhatalmazást adó törvény külföldi és hazai bírálói hazugságban maradnak, hiszen milyen diktátor az, aki visszaadja a teljhatalmat biztosító jogosítványait…
Az álszerénységet mellőzve jöjjön az idézet az Egy őszinte pillanat címmel online kiadásunkban március 30-án, a törvény elfogadásának reggelén megjelent írásból! „Ma megkapja a vágyott, időkorlát nélküli rendkívüli felhatalmazást Orbán Viktor. És vele együtt az oszthatatlan, senkire át nem hárítható felelősséget. Minden aggály és bizalmatlanság indokolt a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban (…), de Magyarország mától sem lesz diktatúra. A kétharmados parlamenti többséggel eddig is gátlás nélkül, olykor egészen elképesztő, kisszerű célból is élt a miniszterelnök.”
Lám, még a diktatúra bevezetéséről sem ajvékolt a szerző. (Bár megtehette volna, hiszen a fogalom eredeti, az ókori Rómából eredő értelmében a legfőbb vezető valóban diktátori felhatalmazást kért és kapott.)
Sem nekünk, sem másnak nincs miért elnézést kérni, hiszen a sötét jóslatok, súlyos fenntartások beigazolódtak:
a hatalom gátlástalanul visszaélt a rendkívüli helyzettel, messzire el-elkalandozva a járvány elleni védekezés jól körülhatárolható területéről. Az ellenzéki irányítású önkormányzatok kivéreztetése; a nyilvánosság, a polgármesterek és ellenzéki képviselők elzárása a legalapvetőbb információktól; rémhírterjesztés ürügyén kormánykritikus véleményük miatt vegzált állampolgárok és rajtuk keresztül megfélemlített közvélemény – ezek mind olyan jelenségek, amelyek az elmúlt két hónapban, a rendkívüli jogrend idején még távolabb lökték az országot a normális, konszolidált demokráciára jellemző állapottól. S amelyek semmit sem tettek hozzá a járvány terjedése elleni védekezéshez.
Orbán Viktor egyik legfőbb gondja a veszélyhelyzet idején is revánsot venni tavaly októberért Karácsony Gergelyen; kicsinyes, nem éppen államférfiúi viselkedés.
A kormány jogász tagjai pedig hiába mossák kezeiket rendőrségi hibát emlegetve a véleményük miatt előállított polgárok ügyében: a rémhírterjesztésről általuk alkotott gumiparagrafusba kódolva volt a „hiba”. Az egyik esetben ráadásul egy fideszes politikus volt a feljelentő. A napnál is világosabb, mi volt itt a szándék, és kié a politikai felelősség.
A miniszterelnök Belgrádból üzente meg, hogy heteken belül kész visszaadni a kormány a rendkívüli jogosítványokat a parlamentnek. Apróságnak látszik, de tökéletesen jellemzi rendszere működését: nem az Országgyűléstől indul a kezdeményezés a rendeleti kormányzás megszüntetésére, hanem a kormányfő veti oda a távolból, hogy nincs már szüksége a különleges felhatalmazásra. Formálisan a képviselőké lesz a döntés, ám a valóságban az megint csak a legfőbb vezető akaratának jóváhagyása, semmi több. Hiszen az alkotmányos rendszer logikáját a visszájára fordítva nem a parlament ellenőrzi a kormányt, hanem a miniszterelnök irányítja bábként a kormánypárti képviselőket, veszi semmibe az ellenzékieket.
Valójában tehát nem oszt, nem szoroz a rövidesen hatályát vesztő felhatalmazási törvény.
A lényeg, a demokratikus intézményeket és működést a végletekig kiüresítő, díszletként kezelő hatalomgyakorlás cinikus természete régóta változatlan.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/21. számában jelent meg május 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/21. számban? Itt megnézheti!
