Újabb szerződést hozott nyilvánosságra a Ferencvárost vezető Baranyi Krisztina.
Belföld
Hiába próbálta idén eladni az állam, egyelőre nincs rá jelentkező. Igaz, az ára nem alacsony.
A fideszes politikus arról beszélt egy interjúban, hogy fordulniuk kell a fiatalok felé.
Megnéztük, miből élnek Nógrádszakál lakói. A 640 fős faluban 164 halmozottan hátrányos helyzetű gyerek él.
Az államfő ezúttal nem indokolt, nem adott ki közleményt. Az Országgyűlés honlapjáról derült ki, hogy hatályba léphetnek az új szabályok.
Legutóbb egy ismeretlen írt lényegében a teljes magyar sajtónak arról, hogy a politikus próbálkozott nála. Folytatást ígért.
A felcsúti milliárdos állítja: soha nem volt üzleti kapcsolata a miniszterelnökkel
Csányi Sándor arról is beszélt a HVG-nek adott interjújában, hogy az oligarcha szót mindenki rosszul használja.
A főorvos felmentése miatt távoznak. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Csókay András szerint politikai leszámolás folyik a keresztény-nemzeti gondolkodású orvosok ellen.
A köztársasági elnök nem gyakran szólal meg aktuálpolitikai ügyekben, de most megtette.
Azt kifogásolják, hogy a miniszterelnök által közzétett fotón egy Nagy-Magyarország-térkép látható.
Jávor Benedek azt mondja, ha a célokat a városoknak kell teljesíteniük, akkor a finanszírozás is őket illeti, adott esetben függetlenül az egyes kormányok és a bizottság közötti esetleges konfliktusoktól.
Az Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez tartozó társaságnak a 100 százalékban állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. biztosít 8,4 milliárd forint kölcsönt.
A Magyar Helsinki Bizottságot sértette meg Rogán Antal minisztériuma. Kétmillió forintot is át kell utalniuk a szervezetnek.
Fürjes Balázs államtitkár korábban arról beszélt, az állam biztosította a támogatást, az Állatkert főigazgatója szerint mégis komoly összeg kell még az 1,7 hektáros területre.