Kilakoltatási moratórium elrendelését sürgeti a Jobbik
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke (Forrás: Z. Kárpát Dániel Facebook-oldala)

Kilakoltatási moratórium haladéktalan elrendelését sürgette a Jobbik alelnöke. Z. Kárpát Dániel azt mondta, a Jobbik Magyarországot „a kilakoltatások paradicsomából” egy, a családokat valóban védő országgá szeretné tenni.

Hozzátette: a kilakoltatási moratóriumot azonnal el kell rendelni, mert egy kibontakozó gazdasági válság idején, ősszel, télen tömeges kilakoltatásokra lehet számítani. Az ellenzéki országgyűlési képviselő közölte: kezdeményezik, hogy ne érinthessék a minimálbért és a minimálnyugdíjat a végrehajtói letiltások. Egy jól behatárolható, a létfenntartáshoz szükséges összeget mentesítsenek a végrehajtás alól, mert most az érintettek túlélése a tét – érvelt.

Z. Kárpát Dániel elmondta, javaslataikat országgyűlési határozati javaslat formájában terjesztik a parlament elé. Úgy fogalmazott, rá akarják ébreszteni „az Orbán-kormányt arra, hogy nem lehet embereket vonalkódként kezelni, és nem lehet kitenni őket végrehajtók különböző praktikáinak”, illetve annak a veszélynek, hogy tömegesen veszítsék el otthonukat.

(MTI)