
Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke szerint hazugság az a kormányzati propaganda, amely szerint az akkumulátorgyáraknak a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat kellene betartaniuk. Keresztes László Lóránt erről keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján beszélt a testület ülését követően az MTI beszámolója szerint.
A bizottsági ülésen a kormánypárti többség leszavazta az LMP kezdeményezését, amely kötelező monitoringvizsgálatokat írt volna elő az akkumulátorgyárak számára, valamint az adatok közzétételét. Eszerint rendszeresen vizsgálniuk kellett volna például a levegő-, a víz- és a zajszennyezés mértékét. A testület kormányoldali politikusai szintén nem szavazták meg azt az LMP-s javaslatot, hogy akkumulátorgyárat csak a helyiek jóváhagyása után lehessen építeni.
A politikus kijelentette: azt még az iparág szereplői is elismerik, hogy az akkumulátorgyártásnak vannak környezetei kockázatai. Ezeket a kockázatokat az LMP szerint a lakosságnak kell mérlegelnie. Keresztes László Lóránt kijelentette: azzal, hogy a kormány „akkumulátorgyarmattá” teszi az országot, elképesztő mértékben kockáztatják a természeti kincseinket.