A Momentum után a DK is bejelentette polgármesterjelöltjét a 22. kerületben

A Momentum után a DK is bejelentette polgármesterjelöltjét a 22. kerületben

Perlai Zoltán (Fotó: Demokratikus Koalíció Dél-Buda / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A korábban mentőként dolgozó Havasi Gábor, a fővárosi közgyűlés tagja lesz a Momentum polgármesterjelöltje a XXII. kerületben – jelentette be a Momentum még pénteken közleményében. Vasárnapra meg is érkezett a DK válasza erre: ők Perlai Zoltánt kívánják indítani.

A párt Magyar Hanghoz eljuttatott közleménye szerint Perlai Zoltán 54 éves pedagógus, nős, két középiskolás fiúgyermek édesapja, és tősgyökeres budafoki családból származik. Közel két évtizedes középiskolai pedagógusi munkáját követően az oktatásirányítás különböző területein szerzett államigazgatási tapasztalatokat, közoktatási uniós és hazai projekteket vezetett az ország számos pontján az elmúlt tíz évben. Budafok-Tétény Önkormányzatának munkájában 1994 óta vesz részt, 8 évig szakbizottsági tagként, majd 2002 óta önkormányzati képviselőként. Vezette az oktatási és a pénzügyi bizottságot, jelenleg Budafok-Háros és Budafok-Felsőváros képviselője, valamint a Demokratikus Koalíció kerületi elnöke és frakcióvezetője.

– A Demokratikus Koalíció biztos abban, hogy közel 30 éves budafok-tétényi közéleti tapasztalata Perlai Zoltánt teszi a legalkalmasabbá arra, hogy képviselje a kerületben élőket – írták.

Kérdés, a többi ellenzéki párt melyik jelöltet fogja támogatni, és ha nem jutnak dűlőre, rendezhetik-e előválasztással a kérdést. A DK és a Momentum rivalizálásáról itt olvashatják korábbi cikkünket.