ATV: Megszűnhet az eljárás a Pesti Úti Idősek Otthonában történt haláleset miatt
Lakókat szállítanak el a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonából 2020. április 9-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az első koronavírus-fertőzésben elhunyt lakó családja tett feljelentést, mert szerintük nem megfelelően gondoskodtak az idős hozzátartozójukról, ám most, miként az ATV.hu írja: Futó Barnabás a feljelentő ügyvédje azt mondta, az ügyészség – hatáskör hiányára hivatkozva – elutasította a bizonyítási indítványukat, amelyben azt kérték, hogy Müller Cecília országos tiszti főorvost tanúként hallgassák ki a lakók állapotáról. Az ügyvéd szerint szerint viszont, ha csak az otthon dolgozóit hallgatják ki, akkor nem derül ki, hogy valójában mi történt a járvány ideje alatt.

– A család így ismét a Készenléti Rendőrséghez fordul, mert amennyiben nem lesz gyanúsított, lezárják az ügyet. A fővárosi fenntartású intézményben foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak – olvasható az ATV.hu cikkében.

Nyugdíjazását kérte a Pesti úti idősotthon vezetője
Magyar Hang

Nyugdíjazását kérte a Pesti úti idősotthon vezetője

A fővárosnak kell erről döntenie, feltehetőleg el is fogja fogadni.