– Valójában kit veszélyeztet az oltásellenesség? – ezzel a címmel közölt videót Magyarország kormányának hivatalos közösségi oldala. Ebben Czibula Eszter tüdőgyógyász meséli el tapasztalatait.
– Az oltásellenesek egyrészt komoly veszélyt jelentenek nemcsak saját maguk, de mások számára is, másrészt mindenkinek nagyon sok gondot okoznak. Egyrészt, amikor megfertőződnek, és súlyos betegségük alakul ki és bekerülnek a kórházba, akkor nagyon súlyos tünetekkel kell harcolniuk az életükért, emellett nyilván a hozzátartozók is nagyon aggódnak értük, ő rájuk is ez nagy hatással van, mi pedig nagyon megterhelő harcot vívunk. És nagyon nehéz gyermekes családapáktól búcsút mondani – főleg azzal a tudattal, hogy ez megelőzhető lett volna – mondta.
Az orvos később arra is kitért, „leírhatatlanok azok a tekintetek, amikor az emberek ezt tudatosítják és tudatosítják azt, hogy ez elkerülhető lett volna. Azt gondolom, hogy senkit sem szabadna kitenni ennek a megterhelő érzésnek”.