„Az ország egyik legrosszabb munkáltatója a kormány”

„Az ország egyik legrosszabb munkáltatója a kormány”

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke 2021. november 10-én (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Levelet írt Gulyás Gergely miniszternek Boros Péterné, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke és dr. Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Ebben a területi közigazgatásban dolgozók munkakörülményeit és bérezését kifogásolják.

Boros Péterné a Magyar Hangnak elmondta, a járványhelyzetben ezek a dolgozók voltak azok, akik szervezték a vakcinák elosztását, segítették azok adminisztrációját, valamint a járási hivatalokban, kormányablakokban, TB kirendeltségekben a fertőzésnek is kitéve fogadták az ügyfeleket. Ezek a munkahelyek folyamatos létszámhiánytól és nagy munkatehertől szenvednek, rájuk mégsem gondolt a kormány, amikor az év végén a közszférában béremelést jelentett be – panaszolta Boros Péterné. Mint mondta, a közszolgáknak 200 ezer forint a kezdőfizetés, miközben jövőre 260 ezer forint lesz a garantált bérminimum. 

„Ilyen helyzetben lassan elfogynak a dolgozók, akik a területi közigazgatás ügyeit intézik. Elmennek a Lidlbe dolgozni a mostani fizetésük másfélszereséért” – írják a szakszervezeti elnökök nyílt levelükben. Állítják, a meglévő bérezés mellett a betöltetlen álláshelyeket képtelenség betölteni, a jelenlegi szabályok szerint pedig a betöltetlen állásokat 6 hónap elteltével automatikusan elvonják a forrásokkal együtt. 

– A Kormány azonban nem kíváncsi a kormányzati igazgatásban dolgozók jogos igényeire, meg sem hallgatja a képviselőiket, pedig erre törvény kötelezi. Ha mégis sor kerülne egyeztetésre, akkor a közszolgák képviselői semmire nem kapnának érdemi választ. Ezt párbeszédnek sem lehet nevezni, egy gyóntató paptól is több vigaszt remélhet az ember – írják. 

Boros Péterné lapunknak elmondta, ilyen feltételek mellett a közszolgák nem számíthatnak tisztességes megélhetésre. Nem csoda, ha a diplomás pályakezdők sem ide vágynak, hanem olyan munkáltatót választanak, amely emberszámba veszi dolgozóit. 

 

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture