Bírósággal fenyegette a Fortepant egy közpénzből működő szervezet

Bírósággal fenyegette a Fortepant egy közpénzből működő szervezet
Fortepan/Urbán Tamás
A Magyar Televízió Ki mit tud? című műsorának résztvevői az előkészületek során.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bírósággal fenyegette a Fortepan oldalt egy közfeladatokat ellátó, közpénzekből gazdálkodó részvénytársaság – számolt be róla Facebook-oldalán a fotóarchívum. A szervezet a bejegyzés szerint levele titokban tartását követelte, így a Fortepan abból nem idézett, csak a választ közölte. Az archívum fontosnak tartja a nyilvánosság tájékoztatását „az ilyen fura ügyekben”, alapvető céljának pedig a történelmi értékű képanyagok további hozzáférhetőségét tartja.

A választ a Fortepan alapító főszerkesztője Tarr Péternek címezte – az pedig tudható, hogy dolgozik Tarr Péter nevű jogtanácsos az MTVA-nál. Tamási Miklós levelében az szerepel, hogy „a Rádió és Televízió Újság fotóhagyatékát egy, a Magyar Rádiónál évtizedekig dolgozó szerkesztő mentette meg a kidobástól a Bródy Sándor utcai épületből. A fotók – egy gyors keresés alapján úgy látom –, hogy az MTVA gyűjteményében nem szerepelnek. Így azt is gondolhatjuk, hogy a szerkesztő egy leletmentést hajtott végre, amikor a fotókat megosztotta a Fortepanon keresztül, pl a Magyar Televízió mai munkatársaival, Önökkel is.”

Tamási szerint Tarr Péter szervezete olyan fotókat szeretne töröltetni a Fortepanról, amelyeken Jeles András, Vitray Tamás és Kudlik Júlia szerepelnek. Miközben Bauer Sándor fotóriporter hagyatékát a szerző családjától kapták meg. „A jórészt negatívokon fennmaradt életmű képeit az elmúlt 8 évben publikációk százaiban láttuk viszont. A fotókkal rendszeresen illusztrálnak a Kádár-korszakkal foglalkozó cikkeket, könyveket, dokumentumfilmeket. Úgy érezzük, hogy a hagyaték a Fortepanon jó helyre került.”

A meg nem nevezett szervezet több, a fenti gyűjteményekhez nem tartozó fotót is töröltetni kívánt. Az egyiken például a gyerekként Papp Lászlótól bokszot tanuló Magyar Bálint látható. „Tisztában vagyunk vele, hogy jogi értelemben - leszámítva a lomtalanításon talált képet – egyik fotó közléséhez sincs jogunk. Végignézve a listán azonban úgy érzem, hogy a magyar vizuális történelem olyan dokumentumait szeretnék elérhetetlenné tenni, amiket fontos látni az olvasóknak, kutatóknak, újságíróknak. Az MTVA gyűjteményéből ezek a képek – ha fellelhetőek – csak korlátozásokkal és térítés ellenében közölhetőek. Megítélésem szerint minden fotó, ami az államszocializmus évtizedei alatt közpénzen készült, szabad és ingyenes felhasználással kell elérhető legyen” – üzente Tamási. Bírósági per helyett pedig azt javasolta, hogy közelítsék az MTI és a Fortepan gyűjteményét egymáshoz.

A történtekre Facebook-oldalán reagált Nyáry Krisztián. Az irodalomtörténész szerint „a Fortepan az egyik legjobb dolog, ami a nemzeti kulturális örökséggel történhet. Pont azt csinálja, amit azoknak a közpénzből működő állami intézményeknek kéne, amelyek fotók, filmek és egyéb képi dokumentumok millióit őrzik. (...) Egy Fortepanon közzétett fotót a szerzőnek vagy annak jogutódjának, esetleg a képen felismerhető szereplőnek joga van levetetni, – gondolom, olykor meg is teszik. Egy állami intézménynek azonban a minél nagyobb nyilvánosság biztosítását kéne szorgalmaznia.”