Vihar előtti csend – így lehetne jellemezni a liszt hazai árának alakulását. Ahogy Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a VG-nek elmondta, a húsvéti ünnepekre a lakosság bevásárolt, így most csendes a lisztpiac. A malomipari szereplők azonban arra számítanak, hogy a búzafinomlisztre is megállapított, június végéig meghosszabbított árstop nem fog már sokáig tartani. A legközelebbi áremelés előtt valószínűleg újra megélénkül a piac, a szakértők szerint erre hamarosan, május második felében, június elején kerülhet sor. Várhatóan ekkoriban a 160 forint körüli kilogrammonkénti átadási árat – a költségnövekedésből számolva – körülbelül 15 forinttal fogják emelni. „A magas búzaárakat ugyanis a malmok kénytelenek beépíteni az áraikba” – mondta Lakatos Zoltán.
A búza ára a legutóbbi aratás óta több mint a duplájára, a liszt kilónkénti ára pedig 80 forint forint összegről 160 forintra emelkedett. A szakember szerint ha a kormány július elején feloldja az árstopot, a tervezett 15 forintosnál is nagyobb mértékű áremelésre kell számítani. A mostani tőzsdei árakkal számolva ugyanis 135 ezer forintos tonnánkénti búzaár várható arra az időszakra, ez pedig a malomiparnál 220 forint körüli – vagyis a jelenlegihez képest 60 forinttal magasabb – átadási árat feltételez. Lakatos szerint a költségek növekedését csak a lisztben tudják érvényesíteni, a melléktermékek – mint például a korpa – árát ugyanis a jelenlegi piaci helyzetben reménytelen növelni. A szakember szerint nagy kérdés, hogy a búza ára vajon emelkedik-e a nyár elejéig.
Az árak alakulására természetesen az orosz-ukrán háború is kihatással van, az ukrán gabona ugyanis nem, vagy csak nagyon minimális mértékben kerülhet exportra. Az így kialakuló hiány miatt a közel-keleti, észak-afrikai országokban, illetve Törökországban hatalmas gabonaigény keletkezik.
Lakatos Zoltán szerint a hiányhelyzet miatt olyan magas árakat ígérnek majd a gabonáért ezek az országok, hogy bár hazánkban az államnak elővásárlási joga van, mégsem lesz képes bent tartani a búzát az országban. A termelők is tisztában vannak ezzel a helyzettel, ezért akinek van még búzakészlete, az megtartja az árut a magasabb árakra számítva. A gabonatermelőknek erre minden lehetőségük megvan, hiszen van megfelelő tárolókapacitásuk, és a készletfinanszírozás sem okoz problémát számukra.
Ami gondot okozhat a malom- és a takarmányipari társaságok számára, az a készletezés. Úgy tűnik, hogy a terményt a tavalyi aratáskori árak több mint dupláján kell megvásárolniuk, holott már önmagában ennek a finanszírozása is nagy problémát jelent, részben a magasabb összegek, részben pedig a megemelkedett kamatok miatt. Arra is nagyon kell figyelniük, hogy eltalálják azt a mennyiséget, amelyet felvásárolnak, hiszen ha mégis normalizálódna a helyzet Ukrajnában, az árak rövid időn belül akár 30 százalékot is csökkennének. Vagyis a nagy készlet kialakítása drága, ám ha csak óvatosan vásárolnak, nem túl nagy készletet, akkor előfordulhat, hogy a kereskedők veszik meg az árut exportra – magyarázta a szakértő.