EP-bizottság: Súlyosan visszaéltek Magyarországon a Pegasussal

EP-bizottság: Súlyosan visszaéltek Magyarországon a Pegasussal

Képünk csak illusztráció (Fotó: Fotis FotopoulosUnsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A biztonsági célú kémkedésnek is vannak határai, azokat pedig Magyarország már régen túllépte – talán ez volt az egyik legerősebb mondat a Pegasus-ügyet vizsgáló Európai Parlamenti bizottság, vagyis a PEGA keddi, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A PEGA tagjai két napig nálunk tájékozódtak a kémszoftver használatáról, tapasztalataik pedig lesújtók voltak a beszámoló szerint. Jersen Leaners, a bizottság holland elnöke azt mondta, hogy a magyar kormány szinte az utolsó pillanatban mondta vissza a bizottságukkal egyeztetett találkozót, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig külföldi befolyást emlegetve támogatta a PEGÁ-t. Ezzel Leaners szerint Varga Judit nem őket, hanem az európai uniós polgárok képviseletét sértette meg.

A PEGA ennél is aggasztóbbnak tartja ugyanakkor, hogy a jelek szerint itthon súlyosan, alapjogokat is sértve éltek vissza a Pegasus szoftver használatával: erre utal, hogy a kémszoftverrel célba vett személyek nem bűnözők, hanem ellenzéki újságírók, adott esetben tüntetők voltak, akik ellen aztán a megfigyelés után sem emeltek vádat. Leaners arra is emlékeztetett, hogy bár kérték, semmilyen tájékoztatást nem kaptak a szoftverek használatával kapcsolatban – ahogy a kormánypárti ellenállás hatására nem kapott ilyen adatokat a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki vezetője sem. Jeoren Leaners alapvető problémának nevezte, hogy a titkos megfigyelések szabályos ellenőrzése megszűnt, hiszen a kormány nevezi ki a felügyeleti szervek vezetőit is, és problémásnak tartja, hogy a hatalom képviselője, az igazságügyi miniszter (vagy annak helyettese) írja alá a megfigyelési engedélyeket, miközben ez a független bíróság feladata kellene legyen. A PEGA a kétnapos felkészülés során találkozott ugyan Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal, de arról azért nincsenek meggyőződve, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információ Szabadság Hatóság (NAIH) kormánytól független szerv, és hogy képes lenne érdemben kontrollt gyakorolni a titkosszolgálati megfigyelések szabályossága felett.

– Sok emberrel beszéltünk, civil szervezetek képviselőivel, újságírókkal, politikusokkal, beszámolójukból pedig úgy tűnik, hogy a kormány alapvető emberi jogokat sértett meg a megfigyelések során – mondta Jeoren Leaners. Ráadásul uniós jogokat is áthágott, hiszen a lehallgatott személyeket idővel értesíteni kellene a megfigyelés tényéről. A demokratikus normák több évtizedes romlása pedig oda vezetett, hogy Magyarországon az intézmények már nem az állampolgárok, hanem a kormány érdekeit védik

Egy kémszoftvert legitim célokra, bűnözők megfigyelésére is lehet használni, de Magyarországon láthatóan nem ez történt – mondta Sophia In‘t veld, a bizottság holland tagja. Szerinte az ilyen illegális és titkos megfigyelések valósággal mérgező hatásúak, hiszen nem csak megfigyelt személy adott beszélgetéseit, de összes képét, családi és baráti kapcsolatait, teljes virtuális múltját „el lehet vele lopni”, ráadásul már a megfigyelés lehetősége is dermesztően hathat sok emberre. Az EP-képviselő hiábavalónak nevezte azt a kormányzati érvelést, hogy PEGA-nak nincs köze magyar belügyekhez. – Az illegális megfigyelés ugyanis olyan mint a fekély: nem csak az EU egy tagállamát érinti, de megfertőzi az európai közösség egészét és rombolja a demokráciát. Ráadásul egy ilyen kémszoftverrel választások eredményét lehet befolyásolni, ami közvetetten kihat az EU döntéshozatali mechanizmusára is – fogalmazott.

A képviselőnő egyúttal élesen üzent az Európai Bizottságnak is, ami szerinte úgy tesz, mintha nem lenne feladata, hogy az alapvető uniós jogok betartására kényszerítse rá a nemzeti kormányokat. A felfüggesztett magyar uniós forrásokról szólva Sophia In‘t veld azt mondta, megérti, hogy ez sok magyar ember számára tragédia, ám ha más EU-tagállamok érdekeit nézzük, ez a logikus lépés. Nem lehet ugyanis a végtelenségig eltűrni, hogy egy „társasjáték” egyik szereplője folyamatosan felrúgja a mindenkire érvényes szabályokat.

A PEGA korábban az izraeli, ciprusi, lengyel és görög Pegasus-botrányokat is a helyszínre látogatva vizsgálta. Újságírói kérdésre elmondták, hogy csak a lengyel kormány járt el ugyanúgy mint a magyar, és utasította vissza őket, máshol mindenütt miniszteri szinten tudtak egyeztetni a megfigyelések témájában. Azt is megjegyezték, hogy az ilyen kérdésekben az európai kormányok többsége nem nyilatkozik szívesen, és gyakran figyelmen kívül hagyják a PEGA adatigényléseit, ám az csak Magyarországon fordult elő, hogy szabályos médiahadjáratot folytatnának ellenük.

A Magyar Hang kérdésére In‘t veld megerősítette: egyértelmű nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a Pegasus-megfigyeléseket szignáló Völner Pál hivatali vesztegetési ügy vádlottja lett.

Címkék: Pegasus