Feljelentés is született a KSH-s adatszivárgás miatt
Élelmiszerekkel teli sorok egy szupermarketben (Forrás: Pixabay)

Feljelentést tesz a párbeszédes Mellár Tamás a Központi Statisztikai Hivatalnál történt adatszivárgás miatt.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt korábban, meglepő eset történt a statisztikai hivatalnál. A KSH hivatalos tájékoztatási naptárában ugyanis hétfőre február 6-ra volt beírva a kiskereskedelmi adatok közlése. Csakhogy, a kormányközeli Makronóm Intézet már múlt hét végén, szombaton elküldte az adatok alapján készült elemzését a Portfoliónak – igaz, később embargósnak nyilvánították –, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a statisztikai jelentés valahogy kiszivárgott. Vagy a KSH-tól, vagy valamely kormányzati szervtől. A történtekkel kapcsolatban lapunk már megkereste a Makronómot és a KSH-t is. Előbbi szervezet napok óta nem reagál kérdéseinkre, a KSH pedig hétfő délután közleményt adott ki. Ebben arról írtak hogy „az embargó szabályainak súlyos megsértését a KSH kivizsgálja és megteszi a szükséges intézkedéseket”, az ugyanakkor nem derült ki, miként történhetett meg az eset.

Mellár Tamás – aki maga is volt a KSH elnöke – hétfő délután több kérdést is felvetett a történtekkel összefüggésben:

• Miként juthatott a Makronóm Intézet az adatokhoz?
• Kihez kerültek még előzetesen az információk? Esetleg NER-közeli vállalkozókhoz? Tőzsdei befektetőkhöz? Ez utóbbi esetében egyébként felmerülhet az is, hogy bennfentes információkat használhattak fel, ami súlyos bűncselekmény.
• Milyen régóta „űzi ezt az adatszivárogtatási gyakorlatot a KSH”?

A Párbeszéd most az közölte, hogy képviselőjük feljelentést is tett bennfentes kereskedelem, bennfentes információ jogosulatlan közzététele, valamint hivatali visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt.

Kiskereskedelem: nehéz fél év előtt állnak az üzletek
Bodacz Péter

Kiskereskedelem: nehéz fél év előtt állnak az üzletek

Kiderült az is, hogy a hétfő reggel közlendő adatok már napokkal korábban kiszivárogtak a kormányközeli Makronóm Intézethez. A KSH-t is megkerestük, hogy történhetett meg mindez.