
Minden nap három cikk jelenik meg arról, hogy nincs vízió, de soha senki nem áll elő vele. Mi most megtettük. Egy nagyjából 400 oldalas könyvvel rögtön az elején, amelyben nemcsak a szakpolitikai kihívásokról, de a politika normatív kereteiről is beszélünk – mondta Filippov Gábor a Magyar Hangnak adott interjúban az új agytrösztről.
A szakpolitikára koncentrálna, és kerülné a napi pártos csatározásokat a most indult Egyensúly Intézet, amely Filippov Gábor mellett olyanokat tud a soraiban, mint Balázs Zoltán vagy Havas Ágnes.
Iszonyatosan sok új típusú kihívás van 2020-ban, és behozhatatlanul le fogunk maradni a következő 10-20 évben, ha nem foglalkozunk ezekkel – mondta az elemző, aki arról is beszélt, hogy nem csak az ellenzéktől hiányzik a vízió, hanem „a kormányoldalon sincsenek friss gondolatok”. A mi agytrösztünk célja, hogy közvetítsen az akadémiai szféra és a nyilvánosság között. Ne csak az legyen, hogy írják egymásnak a nagyon jó, empirikus kutatásokat, elméleti modelleket, amelyeket senki más nem olvas – mondta.
A hatalom megszerzésén és megtartásán túl vannak politikai kihívások, amelyekre választ kell találni. A vizeink védelme például független a politikai rezsimtől – mondta ezt azzal kapcsolatban, hogy egy hibrid rezsimben lehet-e a rezsimtől független dolgokkal foglalkozni.
A pár éve a hibrid rezsim gondolatával előálló kutatót kérdeztük arról, miért lett elege az elemzésből, és hogy van-e realitása egy, az ideológiai árkokon felül álló agytrösztnek? Arról is kérdeztük, hogy mivel fognak foglalkozni, és miről kellene szólni a politikának. A válaszokat és a teljes interjút keresse a Magyar Hang szeptember 18-án megjelent 2020/38. számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/38. számban? Itt megnézheti.