Viharosan alakult a győri önkormányzat utolsó közgyűlése, módosították a működési szabályzatot és támogatásokat osztogattak a város újonnan megválasztott polgármestere, Pintér Bence, illetve a helyszínen demonstrálók tiltakozása ellenére. Dézsi Csaba András leváltott városvezetőt szembesítettük ezekkel, ő pedig azt mondta, nem kellene az új polgármester munkáját adminisztratív módszerekkel korlátozni. Pintér Bencétől is megkérdeztük, mire számít, illetve politológussal is elemeztük a város helyzetét.
Dézsi: Jobbnak láttam tartózkodni
A szervezeti és működési szabályzat (szmsz) kapcsán csupán néhány korrekciót nyújtott be, de a végső változatot nem tudta támogatni – erről beszélt a Magyar Hang megkeresésére Dézsi Csaba András, Győr októberben leköszönő fideszes polgármestere. Elmondta, emiatt tartózkodott a szavazásnál, ő ugyanis eredetileg is csupán az aránytalanságokat kívánta megszüntetni. Az eddigi szabályzatban például az volt, hogy a bizottságok tagjait és elnökeit a polgármester terjeszti be, módosító indítvány erre nem tehető. Dézsi kivette ezt a mondatot, így már lehet tenni. Elmondása szerint a saját javaslatait meg is szavazta, viszont a Fidesz-frakció részéről érkezett két olyan módosító, amelyek megváltoztatták a teljes szmsz-t, ezért ezeknél tartózkodott. Úgy gondolta ugyanis, a következő polgármester munkáját nem kell adminisztratív módszerekkel korlátozni, bizottságokba és a testületre áthelyezni jogköröket. – Jobbnak láttam tartózkodni, mert ez nem az én beterjesztésem volt ebben a formában – mondja. Ezzel együtt megjegyzi, a polgármester működését és jogköreit az önkormányzati törvény védi.
Ezek szerint van valami ellentét közte és a Fidesz-frakció között? – érdeklődtünk. Dézsi szerint nincs szó ilyesmiről, mint mondja, „nálunk demokrácia van a frakcióban”, ő pedig előre megmondta, hogy tartózkodni fog ebben az esetben, „nem volt zsákbamacska”. De akkor miért nem gondolta át a Fidesz-frakció is a dolgot? Nem győzte meg őket? – kérdeztük. Dézsi szerint azért nem igazán értjük, mert a fővárosban leginkább a parlamenti működést értelmezik, a várospolitika viszont másként fest, az egyéni gondolatok jobban érvényesülnek. Dézsi szerint ez ilyen, „előfordul, hogy az egyéni képviselő nem szavaz meg valamit, amit a frakció többsége igen.” Ezért is tartja furcsának, amikor többen azt feltételezik, hogy a Fidesz-frakció majd szabotálni fogja a működést. Szerinte szó sem lesz erről, és megszavaznak majd minden döntést, amit helyeselnek, és a pénzügyi háttér is megvan azokra. Dézsi példaként a korábbi szocialista polgármestert hozza, aki állítása szerint „Pintér Bence mentora”. Mint mondja, Balogh MSZP-s polgármestersége alatt volt ő még fideszes alpolgármester is, ami bizonyíték arra, hogy a választási kampány elvonultával lehet békésen együttműködni.
Pintér Bence: Ez puccs
Pintér Bence viszont úgy látja, gyakorlatilag puccsot hajtott végre Győrben a Fidesz. – A közgyűlésen megszavazták, hogy döntéseket a törvényesen megválasztott polgármester kizárólag a Fidesz frakcióvezetőjének hozzájárulásával hozhat. Szembemegy a választók akaratával a győri Fidesz, a helyiek nem erre szavaztak – mondta megkeresésünkre az új polgármester. Mint kifejtette, a fideszes önkormányzati többség egy „új kamuintézményt” talált ki, hogy korlátozó lépésüket fedezze. A polgármester jogait így az ún. Frakcióvezetők Értekezlete gyakorolja, ezzel pedig „a Fidesz frakcióvezetőjével az élen folytathatják a város teljes körű leuralását, a kassza kiüresítését”. Az említett testülettel, úgy látja, csak papíron hazudnak demokráciát, mert bár mindegyik oldal szavazhat, a polgármester szavazata mindössze 31,8 százalékot érne a fideszes frakcióvezető 63,6 százalékával szemben. A Frakcióvezetők Értekezlete mögé bújva így a fideszes frakcióvezetője dönthet majd olyan kérdésekről, amelyekről eddig a polgármester. Például arról, milyen képviselői előterjesztések kerülhetnek a közgyűlés elé, vagy arról, milyen napirendi pontokról dönthet a közgyűlést, vagy tehet-e a polgármester szóbeli előterjesztést.
Dézsi Csaba András mindennek ellenére abban bízik, hogy kialakul egy harmonikus munkakapcsolat. Ennek ellenére azért tovább kritizálta utódját: „nincs önkormányzati tapasztalata”, továbbá szerinte „lobbicsoportok befolyásolják”. Bírálta azt is, hogy „civilnek vallja magát, ugyanakkor plakátjain az ellenzéki pártok támogatták”. Dézsi azt is megjegyezte: szerinte Balogh József „vezényelte a közgyűlésen azt a kórust, amely megpróbálta annak menetét bekiabálásokkal, tapssal és nemtetszés nyilvánításával megzavarni”. De azt azért elismerte, hogy Balogh annak idején egyébként sikeres polgármestere volt Győrnek. Dézsi szóba hozta a Volánnal kapcsolatos perüket is, és hogy nem akartak kifizetni 600 millió forintot, amíg a per el nem dől. Dézsi szerint Pintér Bence nem érti, mi a helyzet, ezért követelte tőle, hogy ezt a pénzt fizessék ki. – A vezetői tapasztalat hiányában szerintem ő jelen pillanatban még nincs felkészülve arra, hogy polgármesterként dolgozzon. De nekem az a személyes véleményem, és szerintem a frakció is ezt képviseli, hogy a Fidesz mindenben együtt fog működni a polgármesterrel, ami Győr város érdekét szolgálja – állította.
Miért kellett az osztogatás az utolsó napon mindenféle szervezeteknek? – kérdeztük, mire visszakérdez, hogy de kinek osztogattak, és mik azok a mindenféle szervezetek. Mint mondta, adtak például a kórház három alapítványának, ez tény. Fejenként harmincmillió jutott a három alapítványnak, köztük a Szívkatéterezés Győrnek, melyet évtizedek óta Dézsi nevéhez kötnek. Eközben eddig évente 15 milliót szokott kapni a teljes civil szféra. Rendeltek továbbá szobrokat is százmilliókért, illetve a fideszes frakció is kapott egy 210 négyzetméteres irodát a városházán.
Hogy miért pont most, az önkormányzati ciklus legvégén volt szükség az osztogatásra, arra Dézsi azt mondta, hogy ha egy traktorgyárban dolgozunk, ott sem teszik fel a kérdést, hogy az utolsó napon készített traktorokat miért nem előbb gyártottuk le. – Van egy munkarend, ennyi az egész – mondta, de állítása szerint „olyan bődületesen jó állapotban” adja át a várost az utódjának, mint korábban senki, és szerinte komoly tartalékok állnak rendelkezésre. – A meccs addig tart, amíg le nem fújja a bíró, a kilencvenedik perc után berúgott gól is érvényes gól – hozta érvként arra, hogy az utolsó közgyűlésen is legitim szerinte ilyesmikről határozni. A győri balettről állítandó szobor kapcsán pedig azt mondta, azért most támogatták, mert most jelentette be az igazgató a 45 éves balett előtt tisztelgő eseményeket. – Azt mondják, miért állítunk szobrot a győri balettnek, és miért nem hagyjuk meg ezt a következő önkormányzatnak? De hát abban is benne leszek, akkor is fideszes többség lesz. Ki gondolja, hogy akkor nem lenne megszavazva? – tette fel a kérdést. – Feláll egy fiatal képviselő, hogy először miért nem a kötelező feladatokat látjuk el. Egyrészt azokat is ellátjuk magas színvonalon, másrészt a győri balett fenntartása önmagában nem kötelező feladat egy önkormányzatnak. Most akkor zárjuk be a győri balettet? Talán nem úgy gondolta – tette hozzá.
Dézsi handabandázást, Pintér Bence időhúzást emleget
Dézsi a maga részéről megtiszteltetésnek tartja, hogy polgármester lehetett, de elmondása szerint harminc éve képviselője Nádorvárosnak, ez egy folyamatos munka, amit ugyanúgy fog tovább végezni, mint eddig. – Megy a handanbandázás, hogy ki akarják söpörni a kasszát, pedig olyan tele kasszát fogok átadni, hogy az fantasztikus – értékelt. Az előző ciklus teljesítményét sok kritika érte, erről korábbi riportunkban is bőséggel írtunk. Viszont Dézsi szerint építettek három parkolóházat is, két bölcsődét („negyven éve nem épült bölcsőde Győrben”), minden buszmegállóba tettek padokat, minden játszótérre napvitorlákat a csúszdák és homokozók fölé, és majdnem minden köztérre nyilvános wc-t. Eredményként említette, hogy építettek egy új ipari parkot, és kritizálta, hogy annyit beszéltek az akkumulátorgyárról, pedig arról, mint mondta, szó sem volt. Azt mondják szerinte, a város nem akarta őt, de megjegyzi, Pintér Bence is négyszáz szavazattal győzött, tehát a város egy nagy része pedig őt nem akarta. Át kell szerinte azt is értékelni, Borkai mennyire népszerű a városban, hiszen az ő 15 ezer szavazatát sem tartja kevésnek. – De az eredményt el kell fogadni, aki sportoló, elfogadja, és én az vagyok – teszi még hozzá.
Mennyire lehetnek valóban hajlandóak a helyi fideszesek az ügyek mentén történő együttműködésre? Van-e már, amire azt mondták, hogy biztosan támogatják? És olyan, amit biztosan nem fognak? – kérdeztük Pintér Bencétől. Mint mondta, a Fidesz képviselői június 9-e óta négy találkozóra voltak hajlandóak, azokkal is csak az időt húzták. A Fidesz szerinte nem tanult sem Győrszentiván, sem Dézsi Csaba András történetéből: „a győriek megbüntetik azokat, akik átnyúlnak felettük és semmibe veszik őket.”
Az új polgármester elmondta továbbá, szeptember 22-én, egy lakossági fórumon mutatta be azt a hét ügyet, amire kiemelt figyelmet fog fordítani. Ezek az átláthatóság megteremtése, a bérlakásrendszer fejlesztése, a közbiztonság erősítése, a színház felújítása, az óvodai rendszer fejlesztése, a parkolás reformja és a monitoring kutak építése. – Ezek mind olyan témák, amiket egy győri képviselő támogat, ha lokálpatrióta. Mivel a Fidesz nem hajlandó érdemi megbeszéléseket folytatni, ezért még nem dőlt el, hogy lokálpatrióták vagy pártkatonák-e. Az szmsz-módosítás alapján azonban inkább pártkatonák – jelentette ki Pintér Bence.
Nagy Attila Tibor: Paktumot kell kötni
Mire számít a következő ciklust illetően? Válhat-e Pintér Bencéből egy új Tétényi Éva, vagy van esély az érdemi együttműködésre? – kérdeztük lapunk rendszeres szerzőjét, Nagy Attila Tibor. A politikai elemző szerint az előjelek kifejezetten rosszak, a korábban Esztergomot kisebbségből vezető Tétényi esete pedig valóban negatív figyelmeztetőjel lehet az új polgármester számára. Példaként hozta Tarlós Istvánt, aki annak idején Óbudán kisebbségben volt négy évig, MSZP-SZDSZ koalíció mellett vezette a kerületet. – Megkötötte a paktumot az ellenfeleivel. Ha viszonylag nyugodt polgármesterséget akar magának az új vezető, akkor neki is meg kell kötnie a paktumot a helyi Fidesszel, különben nagyon keserves lesz az ő munkája – vélekedett. Nagy Attila Tibor szerint a választópolgárok jelentős része túl érdesnek, rossznak találta Dézsi stílusát, a politikusi teljesítményéről nem gondolt jókat. Ráadásul hiába alapvetően gazdag városról van szó, az elmúlt évek válságai Győrben is sok gondot okoztak.
Mi lehet ezután Borkai Zsolttal? Ez volt az utolsó dobása? – kérdeztük. Az elemző szerint lehet, hogy fog mozgolódni, de ez attól is függ, Pintér Bencének hogy sikerül a következő egy-két éve. – Ha az új polgármester belemegy hosszas, véget nem érő huzakodásba a képviselőtestület többségével, akkor az ő renoméja is megkophat, ahogy Tétényi Éváé is megkopott – fejtette ki Nagy Attila Tibor.
Kerestük egyébként Borkai Zsoltot is, de azt mondta, ő már nem kíván nyilatkozni, háttérbe lép, és beszéljenek azok a város ügyeiről, akik valóban kiemelt döntéshozói helyzetben vannak.