Gyurcsány: Nem uralom még nyolcéves fiamat se, végképp nem szeretném uralni ezt a pártot

Gyurcsány: Nem uralom még nyolcéves fiamat se, végképp nem szeretném uralni ezt a pártot

Gyurcsány Ferenc (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ezúttal „az élet győztes veszteségeiről” osztotta meg gondolatait Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt kormányfő közösségi oldalán csütörtök reggel.

Mint írta, szokott vitatkozni barátaival, „gyermekeimmel, feleségemmel, mi több, önmagammal. Aztán hol így, hol úgy alakul a vita vége”. – Most egy elég nagy közösséget vezetek, a Demokratikus Koalíció nevű pártot. Ez a párt az ellenzék messze legnagyobb pártja. Kevés nyilvános marcangolás jellemez bennünket. Szépen bánunk egymással, együtt vagyunk, persze mégis külön. Nem uralom még nyolcéves fiamat se, végképp nem szeretném uralni ezt a pártot – állította.

Szerinte lehet hibázni, ő is hibázik. – Baj lenne, ha abbéli félelmükben, hogy valaki valahol hibázni fog, mindenről mi szeretnénk dönteni. Látom, hogy vannak hibák. Meg azt is, hogy ezekkel együtt is szépen megy ez a párt előre. Amíg így van, addig ezeket a hibákat közös életünk győztes veszteségeiként fogom látni – zárta posztját.

A rendszeresen filozofáló politikus nemrég arról írt, „csak benne lesz irgalom”

Címkék: Gyurcsány Ferenc, DK