
Egy elhunyt férfi hamvaira bukkantak Tök önkormányzatának páncélszekrényében – fedezte fel a 444. A település Facebook-oldalán kedden számoltak be arról, hogy másnap tíz órai kezdettel vesznek búcsút a halottól a református temetőben. „Külön köszönet jár a Töki Református Egyházközségnek és Wollner István Tiszteletes Úrnak, aki elvállalta a búcsúbeszédet” – olvasható a bejegyzésben.
Ezek után kérdezett rá egy kommentelő, hogy kerültek oda azok a bizonyos hamvak. Tök község önkormányzata erre azt a választ adta: „Nem kerestük a miértet, a mikort, a hogyant! Részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!”
A Blikk kereste meg Wollnert, hátha választ kap a kérdésekre, de a bulvárlap sem járt nagyobb szerencsével. „Nagyon ritka, hogy ilyen módon vegyenek búcsút egy elhunyttól, de emberbaráti szeretetből megtettem” – válaszolta titokzatosan a tiszteletes. Ezután a lapot Bősze András polgármesterhez irányította, akit eddig hiába kerestek, utolérhetetlennek bizonyult.