Harcolna a rokkantak igazáért, de nem jut el Budapestre

Harcolna a rokkantak igazáért, de nem jut el Budapestre

Andrási Sándor a nyírkárászi Nyulastanyáról (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Most is utalt nekem egy nagyon szegény ember – mondja Andrási Sándor, lelkesen hozzátéve: küldött ezer forintot. A nyírkarászi Nyulastanyán élő férfinek azonban 45-50 ezer forintra lenne szüksége, hogy augusztus 31-én elmenjen a Fővárosi Törvényszéken tartandó perére. Az összeg az üzemanyag, a kocsi-bérelés, az autópálya-matrica és úgy 2-3 órányi parkolási díj összegéből állna.

Andrási Sándor még a hetvenes évek elején kötött egy szerződést a magyar állammal, hogy ha megromlik az egészségi állapota, akkor idő előtt nyugdíjba mehet. 2000-ben, 26 év tűzoltóságon töltött szolgálat után ez be is következett. – 2010-ben 60 ezer forint körül volt a rokkantnyugdíjam, de 2010 és 2013 között jó volt az állapotom, visszamentem dolgozni. Két év múlva viszont rosszabbodott, annyira, hogy rá is írták a kórlapomra, hogy végleges, javulás nem várható. Viszont ezzel együtt közben lecsökkentették a nyugdíjamat 47 ezer forintra, de a valóságban csak 28 ezret kapok, mert bedőlt a devizahitele az autómnak, azt akkor el is vitte a végrehajtó.

Később aztán Sándornak a rokkantnyugdíja is megszűnt. Korábban erről így mesélt lapunknak: – Azt mondták, sok volt a visszaélés, na de ennyi erővel a gyorshajtók miatt elvehették volna mindenki jogosítványát, hát nem? Most a kormány félmillió forintot ajánlott azoknak, akik nem pereskednek, ők a választások előtt kapják majd meg. Az olyan, mint én, aki nem nyugszik bele, csak 2023-ban, de nem hagyom annyiban, mert igazam van – mondta.

Az ügy háttere, hogy a rokkantsági ellátások 2011-es átalakítása után egyik napról a másikra akár kevesebb mint a felére csökkent egyes érintettek ellátása. Ez akkor is megtörténhetett, ha egyébként egészségük és élethelyzetük nem javult, csak az ellátás „odaítélésének” szempontrendszere változott. Az Alkotmánybíróság erről a gyakorlatról ki is mondta, hogy ellentétes az alaptörvénnyel és az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Az Országgyűlés pedig lépett az egykori rokkantnyugdíjasok kárpótlásáról szóló törvénnyel. Eszerint a tényleges állapotjavulást kell vizsgálni, és ez alapján kárpótolni az érintetteket. Amennyiben vállalják a felülvizsgálatot, és az derül ki, hogy állapotuk nem javult, mégis csökkent az ellátásuk, visszamenőleg jogosulttá válnak a különbözet időközi emelésekkel növelt összegére. Ha lemondanak erről, akkor 500 ezer forintos kártalanítást kaphatnak, felülvizsgálat nélkül. 

Fülöp Botond ügyvéd korábban azt mondta lapunknak, hogy az 500 ezer forintos egyszeri kompenzáció kedvező lehet egyesek számára, hiszen ezt akkor is igényelhetik, ha az állapotuk ténylegesen is javult, tehát egy felülvizsgálat után nem lennének jogosultak kompenzációra. Ugyanakkor megvan a lehetősége annak is, hogy rosszabbul járnak, mert elfogadják az 500 ezer forintot akkor is, ha lényegesen több juttatástól estek el.

Andrási Sándor most azt mondja, mindenképpen autóra lenne szüksége, hogy eljusson a bíróságra, mert a kisvárdai vasút 25 kilométerre van tőlünk, és nem mer a rozoga autójával nekivágni. De mondjuk, ha tudna, akkor sem érne oda időben a tárgyalásra. Vonatra sem lenne egyébként pénze, mert ugyan korábban rokkantnyugdíjasként volt néhányszor lehetősége 90 százalékos kedvezménnyel utazni, „de hát azt is elvette tőlem az Orbán-kormány”.

Sándor két dologban biztos: hogy nyerni fog, és hogy augusztus 31-én nem születik majd ítélet, fellebbezésre számít. Arra a kérdésre, hogy miért küzd hát, és miért nem fogadja el a kártérítést, egy történetet mesél el. – Régi munkahelyemen a kocsmában morogtunk vagy tízen a kollégáimmal valamiért, aztán mikor oda kellett állni és előadni mindezt a vezetőségnek, akkor kilencen elillantak mellőlem, és egyedül maradtam az igazunkkal. De nem fogtam be a számat akkor sem, nem vagyok az a feladós fajta, ahogy az ügyvédem, Dr. Kende Péter sem.

Andrási Sándor azt szeretné elérni, hogy ne csak ő, hanem a körülbelül 270 ezer rokkantnyugdíjasnak is igazságot szolgáltassanak, ezért aztán tüntetés is lesz tárgyalása napján a Fővárosi Törvényszék épülete előtt. Ahova, ha nem sikerül összegyűjteni az útiköltségre a pénzt, gyalog indul majd el, mert ahogy fogalmazott: az élete múlik azon, hogy ott legyen ezen a peren.

Ha segítene, „rózsaszín csekken” ide tud utalni: Andrási Sándor András. 4544 Nyírkarász Nyulastanya 234/5 szám.