
Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Mindenki Magyarországa Mozgalom Alkotmány utcai irodájában kedden – értesült a Magyar Hang.
Információnkat kérdésünkre Szalma Botond, a Mindenki Magyarországa Néppárt kampányfőnöke megerősítette. Elmondta, a NAV-osok dél körül érkeztek egy határozattal, ami kutatást és lefoglalást rendelt el a 2022 januárjától december 31-ig keletkezett könyvelési iratok kapcsán. A házkutatás délután fél ötig tartott, több száz megabyte-nyi adatot és körülbelül 1500 oldalnyi iratot foglaltak le. Szalma Botond szerint „lehet, hogy dollárt kerestek, nem tudom”. Leszögezte, Márki-Zay Péternek és a néppártnak nincsen félni valója, kizártnak tartja, hogy fekete pénzeket kaptak volna. – Maximálisan támogatjuk, hogy végre kivezessék az országot a korrupcióból, és reméljük, hogy minden egyes pártot, alapítványt alaposan meg fognak vizsgálni. Jó munkát kívánunk a NAV tényfeltárásához – tette hozzá. Egyébként a mozgalom jogászainak nyolc napon belül kell majd nyilatkozniuk arról, hogy tesznek-e majd panaszt az eljárás ellen.
Szalma egyébként emlékeztetett, éppen kedden kezdeményeztek ügyészségi vizsgálatot Orbán Viktor felelősségének tisztázása érdekében a kegyelmi botrány ügyében.