A belvárosi FÉM színház adott otthont november 8-án este Herczeg Zoltán divattervező első nyilvános könyvbemutatójának. A zsúfolásig megtelt teremben Peller Mariann beszélgetett a szerzővel, Szentesi Éva és Hujber Ferenc részleteket olvastak fel a könyvből.
A beszélgetés során Herczeg Zoltán elmondta, mikor tavaly október 21-én a rendőrség igazoltatta és a nála talált fű miatt kattant a kezén a bilincs, majd előzetes letartóztatásba került, az első napokban sem aludni, sem a helyzetről világosan gondolkodni nem tudott. A zárkában töltött harmadik napon rájött, ezt a helyzetet csak úgy tudja túlélni, ha naplót, könyvet ír a megpróbáltatásokról. Megemlítette, talán nem csak amiatt került rács mögé, amiről a gyanúsítás szólt, mindehhez korábbi aktivizmusa is hozzájárulhatott. „Mit értem el vele? Jobb lett az ország, a társadalom, a politika? Semmi nem lett jobb, én meg börtönbe kerültem” – jegyezte meg. Elmondta, hisz a sorsszerűségben, biztos abban, hogy korábbi életvitelével, túlzott egójával, álszentségével kiérdemelte a büntetést. „Aki szenved, az tanul. Én sokat tanultam odabenn. A legnehezebb az önmagammal való szembesülés volt, az, amikor a nagypofájú csávó összement kicsire. Magasról estem a legmélyebbre. Annak idején megúsztam a katonaságot, mert meg akartam úszni. Most már tudom, semmit sem úszhatunk meg az életben, le kell mennünk a mélyre.”
A rendezvényen őszintén beszélt korábbi függőségeiről is, a tudatmódosítók hatásáról. – A szerekkel jó pár órás élményt vehetsz, de amit én a zárkában megtapasztaltam, az a legdurvább segédeszköznél is mélyebbre vitt. Ráadásul itt nem jöhettem ki a hatás alól, folyamatos volt a kiképzés – említette. Szerinte a mindennapokban bele sem gondolunk, milyen kényelemben élünk, ez azonban gyenge, boldogtalan élethez, nihilhez vezet, ahol már nem tudjuk mi a valódi fájdalom, öröm, ezért sokan segédeszközökhöz nyúlnak. A börtönben olvasta Anna Lembke Dopaminkorszak című könyvét, ami a függőségekkel kapcsolatos számos kérdését megválaszolta.
Őszintén beszámolt párjához fűződő kapcsolatának változásairól, korábbi hűtlenségének részleteiről is. „Két hét után megvonták köztünk a kapcsolattartást, ez rettenetesnek tűnt, de volt időm gondolkodni. Azt hiszem, korábbi életemben a legnagyobb bűneim azok voltak, amelyeket ellene követtem el. Ő ezekről tudomást szerzett, ezek miatt szégyelltem leginkább magam. Hogyan kérjek bocsánatot? Hogyan segíthetnék, hogy ezt túlélje? Csak arra tudtam gondolni, most épp mennyire szenved. Naponta elengedtem és visszatértem hozzá”.
Mint mondta, a börtönben mindent elengedett, amit addig fontosnak gondolt, a karrierjét, hírnevét, a pénzét, kapcsolatát, a tárgyait. „Rájöttem, amint elengeded a szemfényvesztést, megkapsz mindent, ami igazán fontos. És akkor ott maradtam én a magam valójában, az, aki valóban vagyok. Minden egyéb felszínes, ostoba hiúság. Csupán két dologhoz ragaszkodtam: az egészségemhez és az emberi méltóságomhoz.”
A beszélgetés után Herczeg Zoltán a Magyar Hangnak elmondta, közéleti aktivizmusának ezzel vége. A közeljövőben az országot járja, drogprevenciós előadásokat tart fiataloknak, szeretné bebizonyítani, hogy hasznos tagja a társadalomnak. A büntetőügye folyamatban van, továbbra is tart a nyomozás, vádemelés még nem történt. A letartóztatása előtt meghirdetett KÉK mozgalmát azonban viszi tovább, igaz, a közéleti szál elhagyásával. „A hangsúly már csakis a fenntarthatóságon, a nyugalmon, egészségen és egy önfenntartó közösség építésén van.”
