
A háborús veszélyhelyzet újabb meghosszabbításáról döntött a kormány – derül ki a hétfőn megjelent Magyar Közlönyből. Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet ezúttal 210 nappal terjesztette ki az ukrajnai háborúra hivatkozva bevezetett különleges jogrend időtartamát, vagyis 2023. június 27-éig biztosított az Orbán-kabinet rendeleti kormányzása, mellyel akár törvényes jogrendet túllépve is intézkedhetnek.
A veszélyhelyzetet először május 27-én vezette be a kormány, az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára és ezek magyarországi következményeinek az elhárítására hivatkozva.
Beszédes ugyanakkor, hogy az Ukrajnával hasonlóan szomszédos országok közül csak nálunk döntöttek a háborús veszélyhelyzetről – még Lengyelországban sem, ahová milliószámra érkeznek az ukrajnai háborús menekültek, és ahol a jelek szerint nemrég egy ukrán légvédelmi rakéta csapódhatott be tévedésből, két ember halálát okozva. A magyar különleges jogrend így inkább tűnik a koronavírus-járvány miatt elrendelt, évekig tartó veszélyhelyzet meghosszabbításának, és politikai célú hatalmi eszköznek.