Csütörtökön „az immár szokásos” egyeztetés keretében Budapest rendőrfőkapitányával, Terdik Tamás vezérőrnaggyal megbeszélt jó néhány aktuális ügyet Karácsony Gergely főpolgármester – jelentette közösségi oldalán a politikus.
Kifejtette, többek között arról egyeztettek, hogy a józsefvárosi közbiztonság erősítése egyértelműen az állam, a rendőrség feladata. – Beszéltünk a sebességmérő kamerák kihelyezéséről, és megerősítettük közös álláspontunkat: Budapesten nincs, és nem is lesz helye a terrorizmust, így az izraeli vérontásért felelős Hamászt támogató bármiféle demonstrációnak. Ez nem vitakérdés, ez nem mérlegelés kérdése, ez meggyőződés. Budapest nemet mond a terrorra, nemet mond a terrort bármilyen módon relativizálni akaróknak is – szögezte le.
Ugyanerről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök is pénteki rádióinterjújában. Úgy fogalmazott, itt nem lehet szimpátiatüntetést tartani terrorszervezetek mellet, mert az önmagában is terrorveszélyt jelentene a magyar polgároknak. A rendőrség egyébként egy múlt péntekre, illetve egy múlt szombatra tervezett demonstrációt is betiltott arra hivatkozva, hogy az a közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné.