Katonákat vezényelhetnek ki gyermekfelügyelőnek

Katonákat vezényelhetnek ki gyermekfelügyelőnek

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett honvéd altisztek esküt tesznek a budapesti Hősök terén 2024. július 13-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kifogástalan életvitel ellenőrzésének megtagadása miatt előreláthatóan 100 nevelőszülő nem folytatja a munkát, ez körülbelül 200-300 gyerek életét érintheti. A gyermekvédelmi intézményekben dolgozóknak pedig a 8-10 százaléka elhagyja a pályát, így további 500 védelembe vett kiskorú gondozása lesz bizonytalan – számolt be a Népszava. A lap információ szerint a gyermekotthonokban, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál és a nevelőszülői hálózatnál is komoly gondok lehetnek. Az életvitel ellenőrzésére szolgáló papírokat július 10-ig kapták kézhez a gyermekotthonokban, és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozók, illetve a nevelőszülői hálózat által foglalkoztatottak. A kitöltésre 30 napjuk volt, ez most pénteken jár le. Aki valamilyen indokkal „kimenti magát”, további 15 nap haladékot kap, vagyis legkésőbb augusztus 24-éig neki is le kell adnia az adatlapot. Aki a „kötelezettségének nem tesz eleget, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni (...) és ilyen esetben végkielégítés nem jár”.

A lapnak egy névtelenséget kérő informátor azt mondta, hogy van olyan megye, ahol a gyermekvédelmi központ teljes vezetése felállt. Úgy fogalmazott: Veszprémben, Komáromban és Fejér megyében „kifejezetten aggasztó a helyzet”. A lap kereste a Belügyminisztériumot és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy megtudja, mennyi a betöltetlen státusz, hányan mondtak fel a kifogástalan életvitel ellenőrzésre kötelezett nevelőszülők-, intézményi dolgozók közül, hányan nem feleltek meg a vizsgálat kritériumainak, illetve mi lesz a felmondott, elbocsátott nevelőszülőknél élő gyerekekkel, garantálható-e, hogy a veszélyeztetett családban élő gyereket gondozásba tudja venni a rendszer?

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága későbbre ígért válaszokat. A lap úgy tudja, a gyermekvédelmi rendszer munkaerőhiánya miatt Veszprém-, Szabolcs-, Borsod- és Pest megyei intézményekbe katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe. Keresték a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy megtudják, a katonák milyen felkészítés után mehetnek gyerekek közé, de választ onnan sem kaptak.