Közölte a DK, hogy csak és kizárólag Karácsony kérésére szavazza meg a fővárosi költségvetést

Közölte a DK, hogy csak és kizárólag Karácsony kérésére szavazza meg a fővárosi költségvetést

Karácsony Gergely, aki mellett Szaniszló Sándor ül (Fotó: Szaniszló Sándor / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Demokratikus Koalíció szerint a főváros mozgástere mára szinte teljesen elfogyott, a város a jövő évi költségvetésben a gazdasági túlélésért fog küzdeni. A DK fővárosi frakciója ezért csak és kizárólag Karácsony Gergely főpolgármester kifejezett kérésére fogja megszavazni a költségvetést – közölte Szaniszló Sándor, a párt fővárosi frakcióvezetője szerda reggel. 

A Fővárosi Közgyűlés a nap folyamán fog szavazni Budapest jövő évi költségvetéséről. A DK szerint ebben a költségvetésben a kormány ellenzéki városokat sújtó kivéreztetése, a rezsikrízis, valamint a kormánypárti politikusok által vezetett városoknak nyújtott pénzügyi mentőövekből való kihagyása következtében mintegy 80 milliárd forint bizonytalanság található. Ezzel a költségvetéssel a főváros nem tudott kikerülni a kormány halálos veszélyeket rejtő szorításából, Budapest elvesztette a pénzügyi önállóságát. Hozzátették, bár nem értenek egyet ezzel a költségvetéssel, a fővárost irányító ellenzéki koalíció vezető erejeként a képviselőik nem kívánják megnehezíteni Budapest főpolgármesterének válságkezelő munkáját, sem a város egyéb ügyeinek intézését.

Az MSZP azt kéri a kormánytól, gondolja át a Budapesttől jövőre elvárt szolidaritási adó mértékét, a fővárosnak ugyanis jövőre az idei 36 milliárd forint helyett 58 milliárd forintot kellene befizetnie – mondta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője az ülés előtt tartott sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint. Horváth Csaba úgy jellemezte a költségvetést, hogy „a kényszer szülte”. Hozzátette, a magas infláció, az elszabadult energia- és élelmiszerárak az egész országot sújtják. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök a napokban beismerte, hogy a nyugdíjak vásárlóereje csak úgy őrizhető meg, ha január 1-jétől 15 százalékos nyugdíjemelést hajtanak végre. Horváth Csaba hangsúlyozta: támogatják ezt a döntést, ugyanakkor a budapesti közszolgák, akik – mint mondta – nap mint nap a budapestiek ellátásán fáradoznak, ugyanígy megérdemlik a 15 százalékos béremelést.

Felidézte: hónapokkal ezelőtt a főváros úgy döntött, végrehajtja ezt a béremelést a fővárosi dolgozóknál, ám ennek fedezete veszélybe került azáltal, hogy a kormány az idei 36 milliárd forintról jövőre 58 milliárd forintra emelte a főváros által befizetendő szolidaritási adót. A szocialista politikus közölte, azt kérik a kormánytól, gondolja át a szolidaritásiadó-elvonást, ami „egy budapesti és önkormányzati adónak tekinthető”, és tekintsen el részben vagy teljesen a befizetésétől. Ez a biztosítéka annak, hogy a budapesti közszolgáltatások ne kerüljenek veszélybe, és hogy a budapestiek által befizetett adó mértéke se kerüljön veszélybe - mondta, megjegyezve, ha az emberek nem tudnak eljutni a munkájukba, akkor ez befolyásolja az adófizetési lehetőségeiket is.