
A volt izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu 2017-ben már leleplezte magát Magyarországon, amikor arról beszélt, hogy beavatkozott a kiberbiztonsági piac működésébe. A 24.hu idézte fel, hogy négy éve Budapesten járt az izraeli miniszterelnök, egy sajtótájékoztatón pedig arról beszélt: „A piacok diktálják, hogy mi működik, én nem diktálok (…) az egyetlen hely, ahol ténylegesen beavatkoztam, az a kiberbiztonság.”
A 2017. júliusi eseményen épp Orbán Viktor állt mellette. A következő év februárjában Izraelben járt a magyar kormányfő biztonsági és külpolitikai főtanácsadója, akit Netanjahu személyesen fogadott. Az viszont nem derült ki, hogy miről tárgyaltak, erről Gulyás Gergely a most csütörtöki kormányinfón sem tudott információt adni, és puszta „hisztériának” minősítette az egész lehallgatási botrányt.
A brit The Guardian, amely részt vett az ügy felgöngyölítésében, most azt írta: a tíz ország, ami feltételezhetően használta a Pegasus kémszoftvert, mind jó kapcsolatokat ápol Izraellel. Magyarországra ez különösen igaz, az Orbán-kormány igencsak jóban volt Netanjahu kabinetjével. Magyarország mellett pedig Indiában is azután kezdhették el használni az NSO eszközét, hogy a miniszterelnök találkozott Netanjahuval. A brit lap szerint az is mutatja, hogy az országok közti politikai viszony és a Pegasus eladása összefügg egymással, hogy a jelenlegi ellenfél, Törökország nem kapott a kémszoftverből.
A New York Times szerint 2018-ban még a Trump-vezetés és az izraeli kormány is arra bátorította az NSO-t, hogy tevékenykedjen Szaúd-Arábiában is. Az viszont a Guardian szerint államtitoknak számít, hogy az NSO kinek milyen alapon adja el a technológiáját. Ebbe beleszólhat az izraeli nemzetbiztonsági tanács, valamint a miniszterelnöki hivatal is.
A szaúdiak 2018-ban már átmenetileg leállították a használatot, miután az isztambuli konzulátuson meggyilkolták Dzsamal Hasogdzsi újságírót. Egy évre rá viszont újra alkalmazásba kerülhetett a Pegasus, a cikk forrásai szerint az izraeli kormány nyomására. Rijád most újra leállította a kémszoftver használatát. Az érintettek azt ugyanakkor tagadják, hogy Hasogdzsi meggyilkolását a Pegasusszal történő megfigyelése előzte meg.
A lehallgatási botrányról szóló cikkeinket itt találja.