
Lemond Jakab Péter Jobbik-elnök – az utóbbi időkben a hírekben gyakran megjelenő – munkatársa, Molnár Enikő – értesült a Magyar Hang. Lapunk úgy tudja, hogy a kommunikációs feladataitól való megválásról már értesítette a párt vezetését is.
Megkerestük az érintettet is, aki mindössze annyit közölt lapunkkal, hogy a munkáltatója beleegyezése nélkül nem nyilatkozhat.
Molnár Enikő a Jobbikban a kommunikációs osztályon dolgozott, később azonban a hírek szerint Jakab Péter egyik legszorosabb munkatársa lett. A pártvezető az utóbbi időben már úgy hivatkozott rá, mint kabinetfőnökére. Számos információ napvilágot látott arról, hogy a Jobbik tagságának szúrja a szemét Molnár Enikő túlságosan jelentőssé vált formális és informális befolyása. Erre egyébként Jakab Péter a lapunknak nemrég adott interjújában úgy reagált, hogy kollégája csak az ügyeit intézi, a napirendjét állítja össze, ha kell, akkor segíti a tárgyalások megszervezésében, a sajtótalálkozások lebonyolításában
Az utóbbi napokban ismét a fókuszba került Molnár Enikő személye, a Jobbikon belüli belharcnak ugyanis a hírek szerint egyik központi figurája. A beszámolók alapján ugyanis Jakab Péter mellett ő az, aki ellen lényegében fellázadt több elnökségi- és frakciótag is.