Magyar Péter a tanárok béréhez kötné Orbán Viktor és a miniszterek fizetését
Magyar Péter (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

– Ha a Tisza Párt felhatalmazást kap kormányalakításra, akkor a miniszterek és a miniszterelnök fizetését a tanári bértáblához kötjük – erről írt Magyar Péter a Facebook-oldalán szerdán. 

Kifejtette, „vérlázítónak és pofátlannak” tartja a Tisza Párt, hogy „miközben 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt, aközben az eddig is 5 millió forintot kereső – egyébként milliárdos – miniszterek fizetését 27 százalékkal emelték és a miniszterelnök pedig az átlagbérhez viszonyítva a legjobban fizetett kormányfővé vált az Európai Unióban”.

Ezért azt javasolnák, hogy a miniszterelnök fizetése nem haladja meg az I. besorolású pedagógus minimum fizetésének (538 000 forint) hatszorosát, a minisztereké pedig a négyszeresét. Az egyéb állami tisztviselők és cégvezetők fizetése pedig nem haladhatja majd meg a miniszterelnök fizetését. Magyar Péter arra is kitért, a Tisza Párt EP-képviselői minden hónapban félmillió forintot jótékonysági célra ajánlanak fel a fizetésükből, ő maga pedig a fizetése felét.

Arról, hogy júliustól nagyot nőtt Orbán Viktor és a miniszterek fizetése, itt írtunk.

Júliustól nagyot nőtt Orbán Viktor és a miniszterek fizetése is
Magyar Hang

Júliustól nagyot nőtt Orbán Viktor és a miniszterek fizetése is

A miniszterelnök összesen havi bruttó 6,5 millió forintot keres, míg két olyan tárcavezető is van, akik havi 6,3 milliót.