Már újra úton a „Tudásmenet”

Már újra úton a „Tudásmenet”

Tudásmenet (Fotó: Végh László / Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kerecsendről ismét útnak indultak az úgynevezett „Tudásmenet” résztvevői, a szerdai cél Gyöngyös. Ez a rendhagyó figyelemfelhívó akció harmadik napja.

A szerda reggeli órákban újra útnak indultak a „Tudásmenet” résztvevői, akik az oktatás problémáira igyekeznek felhívni a figyelmet. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy Facebookon közvetített élő videóban arról számolt be, hogy a mostani cél Gyöngyös, addig csaknem 39 kilométert fognak gyalogolni. – Ez lesz a leghosszabb és legnehezebb szakasz – mondta, kiemelve a távolságot, illetve azt, hogy a 3-as főút egyik legforgalmasabb részén kell majd haladniuk. Az is kiderült, hogy ezen a napon 13-an vágtak útnak.

A „Tudásmenet” a miskolci Herman Ottó Gimnázium elől indult el hétfőn reggel. Hat nap alatt 180 kilométert fognak megtenni a tervek szerint, a vonulás szombaton, Budapesten, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál – ahol ősszel kirúgták az első öt tanárt – ér véget. A zárórendezvényre – amelynek helyszínéről és időpontjáról később tájékoztatnak majd – több ezer embert várnak. A gyaloglást eredetileg a Pedagógusok Szakszervezete, a nOár, és a Tanítanék Mozgalom szervezte, később csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is.