
Nem engedi szabadságra a minisztereit Orbán Viktor, a NATO-csúcs után többnapos, kihelyezett kormányülés következik.
Az atv.hu kormányzati forrásból úgy értesült, a háromnapos, maratoni ülésen számol be a kormányfő a NATO-csúcs eseményeiről, ahogy a svéd csatlakozás folyamatáról, illetve az ukrajnai háborús helyzetről is. Az esemény legkorábban szerda este kezdődhet el, és nem a Karmelitában, hanem külső helyszínen tartják. Ha sikerül szerda este elkezdeni, péntekig véget érthet az egyeztetés
Miután Törökország hozzájárult a svéd csatlakozáshoz, Magyarország is igent mondhat a felvételre. Szijjártó Péter már kedd reggel is arról beszélt, hogy ennek csak technikai akadályai maradtak. Előzőleg egy évig halogatta a magyar kormány is, hogy igent mondjon a lépésre, állítólag azért, mert a svédek korábban kritikusan beszéltek a magyar jogállamiság állapotáról. Ennek ellentmondani látszik, hogy a finnek csatlakozására is azt követően bólintottunk rá, hogy a törökök így tettek, és ezúttal is kitartottunk mellettük a vétót illetően. Orbán Viktor ráadásul még a vilniusi csúcson is egyeztetett Erdogan török elnökkel a svéd csatlakozásról.