Márki-Zay Péter megtudta, mikor érkezik Hódmezővásárhelyre Orbán Viktor

Márki-Zay Péter megtudta, mikor érkezik Hódmezővásárhelyre Orbán Viktor

Márki-Zay Péter (Forrás: Márki-Zay Péter/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Személyesen adom át a békeszerető Hódmezővásárhely közgyűlésének határozatát, melyben a magyar kormány háborús uszítása, háborús készülődése, és magyar katonák halálos veszélybe küldése ellen tiltakozunk – jelentette be Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke friss Facebook-bejegyzésében.

A helyi Fidesztől kiszivárgott információkra hivatkozva a hódmezővásárhelyi polgármester azt írja, hogy a miniszterelnök szombat délután háromkor érkezik a városba, és a Kinizsi utca 10. szám alatt mond beszédet. Mint ismert, a miniszterelnök az EP- és az önkormányzati választási kampány keretében járja az országot, de arról, hogy hová megy, mindig utólag lehet értesülni, és általában csak kevés kiválasztott előtt tart beszédet. Épp ezért Márki-Zayék a helyszínre invitálnak mindenkit, akit érdekel a dokumentum átadása.

A háborúellenes határozatban többek között az alábbi gondolatokat fogalmazták meg: „A közgyűlés magyarázatot vár arra, hogy a magyar kormány miért engedélyezte halált okozó fegyverek Magyarországon történő átszállítását, miért szavazta meg valamennyi európai uniós szankciót, katonai segítség nyújtását, miért vett részt a fegyverszállításban, miért küldte ki a magyar hadsereg vezérkari főnökét az orosz-ukrán frontra, miért fogadta el Ukrajna 40 millió eurós uniós támogatását, miközben mindezeket hazaárulásnak minősítette és az ellenkezőjét szorgalmazta.”

A határozatban elítélik a magyarok csádi katonai misszióját, elutasítják a Schmidt Mária által felvetett kötelező sorkatonai szolgálatra vonatkozó javaslatot (a kormány egyébként ettől elhatárolódott), illetve Lázár Jánosnak a fegyvergyárak létesítésére, számának növelésére vonatkozó kijelentését. Aggasztónak tartják a Kormány háborús készülődését, amely katonai szakközépiskolák építésében, iskolai honvédelmi képzés fejlesztésében, felvételi plusz pontszámok önkéntes katonai szolgálathoz kötésében nyilvánul meg. Indokolatlan háborús uszításnak nevezik a háborús veszélyhelyzet fenntartását is.