
Még szombaton is dolgoztak a tűzoltók az előző napi vihar után – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre azt írta, hogy délutánig 160 helyszínen segédkeztek. A munkában 300 hivatásos és 108 önkéntes tűzoltó 140 technikai eszközzel segítette a károk elsődleges felszámolását.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján korábban azt közölte, hogy több megyében fákat döntött ki és épületek tetejét rongálta meg a péntek esti vihar. Néhány esetben vízeltávolításnál is dolgoztak a tűzoltók, ahol az összegyűlt esővíz az alagsori épületrészeket öntötte el.
A legtöbb riasztás a Balaton környékéről, Somogy, Veszprém, Tolna, valamint Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyékből érkezett.
Arról már pénteken este beszámoltunk, hogy az Időképhez érkezett fotók tanúsága alapján sok helyütt szinte tenyérnyi jégdarabok hullottak az égből, a baranyai Szentlőrincen például annyi, hogy kifehéredett az udvar egy része. Kalocsánál kisebb tornádót fotóztak.