Merkely Béla szerint decemberben kezdődik Európában az oltás a koronavírus ellen

Merkely Béla szerint decemberben kezdődik Európában az oltás a koronavírus ellen

Merkely Béla az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora biztos abban, hogy már decemberben megkezdődik Európában a koronavírus elleni oltás. Erről az Origónak adott interjúban beszélt.

A professzor úgy fogalmazott: „a járvány első fázisában próbáltuk kitalálni mennyi idő kell ahhoz, hogy az első vakcina megjelenjen, és akkor óvatlanul azt mondtam, hogy november környékén várható. Azt kell, hogy mondjam, hogy olyan nagyon-nagyon sokat nem tévedtem. Az első vakcinák bevizsgálása, a hármas fázisú vizsgálatok szinte biztosan befejeződnek novemberben ” – fogalmazott, hozzátette, hogy abban is biztos, hogy decemberben megkezdődik Európában az oltás. Elmondása szerint ehhez sok százmillió vakcinára van szükség.

Hozzátette, először a Covid-ellátásban részt vevő egészségügyben dolgozókat és az idős betegeket célszerű beoltani, aztán folyamatosan a kevésbé veszélyeztetett, fiatalabb generációkat is.

Ami a hazai járványhelyzetet illeti, szerdán 47 ezer felett volt az aktív fertőzöttek száma Magyarországon. Jelenleg 3166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen. A fertőzést elkapók közül eddig 17 098-an gyógyultak meg.

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.