Mirkóczki Ádám kilép az egri ellenzéki frakcióból

Mirkóczki Ádám kilép az egri ellenzéki frakcióból

Mirkóczki Ádám (Fotó: Mihály Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mirkóczki Ádám kilépett az Egységben a Városért Egyesületből (EVE) és a közgyűlési frakcióból is – ezt Eger polgármestere mondta a Magyar Hang megkeresésére. Az ügy előzménye, hogy a helyi ellenzéki politikusokat tömörítő, a 2019-es önkormányzati választáson többséget szerzett – de azt azóta ezt már elveszítő – EVE kizárta az elnökségéből a volt jobbikos polgármestert.

A városvezető lapunknak a döntését azzal indokolta, hogy az elnökségből való visszahívása után – ami egyébkét már hosszú hetek óta, éppen a Magyar Hangnak adott interjúja óta húzódik –, nehezen tartható helyzet állt elő.

A Facebookon később hosszabban is kifejtette véleményét. Arról írt, sajnálattal vette tudomásul, hogy „az ellenzéki pártok különböző szereplői, még a város érdekében sem képesek kilépni a pártpolitikai logikából”. Az egyesület döntését tudomásul véve, „tiszta viszonyokat teremtve” önként döntött a frakcióból és az egyesületből való kilépésről.

– Büszke vagyok arra, hogy legfőbb „bűnömként” az ellenzéki pártpolitizálás hiányát tudták nekem felróni, természetesen mindezt egy „autoriter, diktátor” szerepébe csomagolva – írta, hozzátéve, hogy Eger lakosságát „továbbra is és kizárólag pártsemleges módon fogom képviselni, ahogy azt már a kampány kezdetén is deklaráltam és nyíltan hirdettem a választók felé”. A pártsemleges városvezetési stíluson a jövőben sem kíván változtatni, mert nem kizárólag az ellenzéki választók polgármestere, hanem 53 000 egri lakosé, pártállástól, ideológiától függetlenül.

Annak kapcsán, hogy így a közgyűlésben is érdekes helyzet alakul ki, a polgármester arról írt, hogy a közgyűlési előterjesztések eddig sem politikai alapon születtek és ez a jövőben sem változik, így ebből a szempontból irrelevánsnak tartja a többség-kisebbség viszonya. – Szeretném, ha mindenki az egriekért érzett felelőssége alapján döntene egy-egy előterjesztés kapcsán – zárta bejegyzését.

A polgármester lapunknak március közepén arról beszélt, hogy már nem tekinti magát az ellenzék részének. – Eger polgármesterének tekintem magam. Nem pártokra és nem ideológiákra tettem esküt városvezetőként, hanem Eger fejlődésére – fogalmazott akkor.

Úgy tudjuk, az ellenzéki egyesület már akkor felvetette, hogy az általa elmondottak miatt kizárnák a vezetésből, a döntés azonban csak most született meg. – A jelenlévő tagok többsége úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével. Konstruktív együttműködésére, az egyesület tagjaként, a továbbiakban is számítunk – ezzel indokolták az Egri Ügyeknek a határozatukat.

Az egri együttműködés már jó ideje nem zökkenőmentes. Októberben ugyanis megszűnt a közgyűlési többségük, miután két képviselő kilépett az Egységben a városért-frakcióból. A volt LMP-s Komlósi Csaba és a momentumos Keresztes Zoltán a közleményük alapján nem találták a közös hangot Mirkóczki Ádámmal, vezetési stílusa és az ennek következtében hozott döntései miatt fordítottak hátat a frakciónak. A polgármester erre úgy reagált, hogy volt egy maratoni frakcióülés, amelyen minden vélt vagy valós konfliktust átbeszéltek, ezért meglepte a képviselőtársai döntése. Úgy értékelt akkor, hogy a távozók „Nagyon csúnyán becsapta az egri választókat”.

Címkék: Eger, Mirkóczki Ádám

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Kötöttfogás Extra

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Zubreczki Dávid

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?