
A Fidesz az MTI-nek eljuttatott közleményében szólította fel arra a Demokratikus Koalíciót, hogy „Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról!” A nagyobbik kormánypárt ezzel arra reagált, hogy a DK frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely online sajtótájékoztatóján azt állította, az elhibázott kormányzati járványkezelés nemzeti tragédia szélére sodorta az országot.
A Fidesz erre azt írta: az oltásellenes baloldal tovább folytatja vakcinaellenes kampányát. „Most éppen a XVIII. kerület baloldali polgármestere kelti a hangulatot a vakcinák ellen”, miközben pontosan tudják, hogy a járványból az oltás jelenti a kiutat.
Úgy fogalmaztak: „A baloldalnak, ha a hatalomról van szó, nem számít a magyar emberek élete.”
Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere (DK) pénteken Facebook-videóban közölte, hogy számos, a Fidesz által fizetett papíralapú és online kiadvány azt sugallta, hogy az önkormányzat visszaküld oltóanyagokat a háziorvosi praxisokból.
Szaniszló Sándor közölte: ezzel szemben a tény az, hogy Sára Botond kormánymegbízott kedd este elektronikus levélben értesítette a kerület összes háziorvosát arról, hogy a be nem oltott, kínai eredetű vakcinákat csütörtökön délután elszállítják.
Mint korábban megírtuk, Gyurcsány Ferenc és a DK kiállt a „hazug vádakkal megtámadott Szaniszló Sándor” mellett. „Ha a kormánynak csak fele olyan jól menne a tömeges oltás, mint a hazudozás, mára az összes háziállat és szobanövény is be lenne oltva a vírus ellen az egész országban – közölték.
Mint hangsúlyozták, „hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy a kormányhivatal kérte vissza a kínai vakcinákat, mert senkinek nem kellettek a kerületben, sok-sok telefonálgatással sem sikerült embert találni, aki beadatná magának. Ez a helyzet.”
– Nem hazudozni kell, hanem eleget tenni a polgármester kérésének: olyan vakcinával pótolni a visszakért kínait, amit az emberek be is adatnának maguknak, hogy haladjon végre az oltás és minél több embert mentsünk meg – olvasható a bejegyzés végén.