A két gazdaság nagyon szoros kapcsolatban áll egymással, nagy kereskedelmi csere folyik Németország és Magyarország között – jelentette ki a hétfői, Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár, aki a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját jött köszönteni. „Ha arról beszélünk, hogy a kohéziós alapokat, a strukturális alapokat milyen céllal hoztuk létre, ezek azért vannak, hogy a konvergenciát erősítsük az EU-ban, és ha Magyarország növekedési rátáját megnézzük, akkor látszik, hogy jól fekteti be ezt a pénzt, az emberek java érdekében. Németország pedig örül, hogy munkahelyekkel ehhez hozzájárulhat" – tette hozzá.
Szeretnék továbbá a kutatási és innovációs együttműködést még láthatóbbá tenni. A magyar kormányfővel beszéltek a fegyverügyi együttműködésről, illetve a Brexitről, ami szerinte egy realitás, és el kell fogadnunk. Szó volt a nyugat-balkáni térségről, nemcsak magyar, de német perspektívából nézve is. „Egységes Európa csak akkor lehetséges majd, ha a nyugat-balkáni államok is csatlakoznak. Annak érdekében szeretnénk küzdeni, hogy ne a protekcionista tendenciák erősödjenek, és az Egyesült Államokkal vagy akár Kínával is törésmentes kapcsolatok álljanak fenn. Most nem kevesebb, talán még több probléma is áll előttünk, mint harminc éve” – fejtette ki Angela Merkel.
A köztévé azt a kérdést tette fel, hogy Németország és Magyarország lehet-e új szövetséges abban, hogy Európában még nagyobb egység valósuljon meg. Merkel ezt természetesnek nevezte, szerinte mindent meg kell tenni, ami csak lehetséges. Magyarországot gazdaságilag sikeresnek nevezte, ami figyelembe veszi a német érdekeket. „A közép-európai országok sokakat meglepő ütemben modernizálódtak és fejlődtek” – jelentette ki Orbán Viktor, a V4-eket említve jó példaként. Az európai egység szerinte azon múlik a jövőben, hogy a konzekvenciákat levonjuk-e abból, hogy Közép-Európa már nem egy megsegítendő régió, jelentősen hozzáad a közös fejlődéshez. A következő hétéves költségvetési ciklus végére ez szerinte még látványosabb lesz. „Ha van ország, ami érti ezt a történelmi folyamatot, az éppen Németország” – tette hozzá.
A migrációs politikai eltérésekről a ZDF kérdezte a két vezetőt, és arról, hogy Orbán hogyan magyarázza azt: a kerítések lebontását ünneplik, miközben ma újakat építenek. Merkel azzal kezdte, hogy a közös elemekről beszélt, például arról, hogy ott kell segíteni az embereket, ahol élnek, illetve szükséges az európai határvédelem. A közös határok védelme szerinte akkor sikerül a legjobban, ha Törökországgal, Irakkal és a többi országgal jó egyezményeket kötnek. „Osztozom a kancellár asszony optimizmusában, amikor azt mondja, hogy von der Leyen asszony esélyt jelent számunkra” – fűzte hozzá Orbán, aki úgy látja, a régi, meggyökeresedett rossz viták helyett új vágányon indulhatnak el a tárgyalások. „Akik nem pontosan értik, hogy előttük lebontottuk a falakat, miközben most újakat építünk, azoknak azt üzenjük: akiket átengedtünk, azért tettük, hogy ők szabadok lehessenek, biztonságban éljenek. Ma pont ugyanúgy azért építjük a kerítést, hogy ők biztonságban élhessenek” – jelentette ki a kormányfő. Hozzátéve: „A németek várkapitányi teendőit látjuk el. Az biztos, hogy saját költségen tesszük, és küldhetnének gyakrabban bőkezű muníciót is.”
Magyar rendőrök és katonák vasban állnak lenn a német határnál, a migránsáradat pedig nem ért véget, ez egy velünk élő fenyegetettség – folytatta Orbán, aki szerint Németország és Ausztria egyetlen esélye, ha Magyarország jól védi a déli határokat. A magyar demokráciát elítélő állításokat pedig politikailag elfogult véleménynek tekintik, de mindenki számára ott a lehetőség szerinte, hogy jöjjön el és nézze meg, mi hogy élünk. „Mi másképpen élünk, mint a németek, a franciák és az olaszok, de másképpen, mint az oroszok és a szerbek, megvan a magunk élete” – jegyezte meg. Magyarország szerinte messze van attól, hogy elégedett legyen a teljesítményével, de jó úton jár.