Orbán Viktor helyett Lázár János vette át Márki-Zay Pétertől Hódmezővásárhely béke-határozatát
Márki-Zay Péter megpróbálta átadni a Hódmezővásárhely békehatározatát Orbán Viktornak 2024. május 25-én. (Képernyőfelvétel: Márki-Zay Péter Facebook-oldala)

„Titkos” országjárása során szombat délután fél három körül Hódmezővásárhelyre érkezett Orbán Viktor miniszterelnök, ahol Márki-Zay Péter ígéretéhez híven megpróbálta átadni az önkormányzat tízpontos békehatározatát, amelyről ITT írtunk   

A hódmezővásárhelyi polgármester Facebookon közzétett videójából kiderült, hogy nem éppen a Magyar Péter-gyűléseken megszokott tömegek várták a kormányfő érkezését. Orbán ugyan odaköszönt a hozzá siető Márki-Zaynak, de nem fogott vele kezet és rá sem pillantott az átadni kívánt mappára, majd nem vett többet tudomást az ellenzéki politikusról. Márki-Zaytól az Orbán kíséretében tartózkodó Lázár János vette át a határozatot, aki megkérdezte: „Mi van benne?” Márki-Zay közölte vele, hogy a háború ellen tiltakoznak, majd bővebben is megfogalmazta: „a békepárti Hódmezővásárhely üzenete a háborúpárti Fidesznek”. Lázár megígérte, hogy átadja a határozatot a miniszterelnöknek, majd megkérte a polgármestert, segítsen abban, hogy normálisan tudják megtartani a választási gyűlést odaát”. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is beszámolt szűkszavúan a kampánykörút hódmezővásárhelyi állomásáról, ahol a miniszterelnök Lázár János társaságában megbeszélést folytatott Grezsa István polgármester-jelölttel és a Fidesz képviselő-jelöltjeivel.

A teljes videó megtekinthető ITT: