Orbán Viktor: Megvédjük Magyarországot!
A soproni „stratégiai kormányülés” résztvevői (Fotó: Orbán Viktor/Facebook)

– Reggel irány Brüsszel. Megvédjük Magyarországot! – közölte a Facebook oldalán Orbán Viktor azután, hogy véget ért a háromnapos „stratégiai kormányülés” Sopronban. A miniszterelnök egyúttal egy csoportképet is megosztott, amelyek közepén – a kormányfő mellett – Farkas Ciprián, soproni polgármester, illetve egyetlen nőként Varga Judit igazságügyi miniszter látható.

A kihelyezett kormányülésen született döntésekről egyébként eddig nem számoltak be, a csütörtök délelőtti kormányinfón ad majd tájékoztatást Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Csütörtökön kétnapos uniós csúcs kezdődik – erre utalt Orbán Viktor azzal, hogy irány Brüsszel. A fő téma ezúttal is Ukrajna. A hivatalos tájékoztató szerint az uniós vezetők áttekintik az Oroszország indította agresszív háborúval kapcsolatos legfrissebb fejleményeket, valamint a megtámadott országnak nyújtandó további uniós támogatás kérdését. – Az EU és tagállamai továbbra is töretlenül, egységesen támogatják Ukrajnát és az ukrán népet – írták. Előkerül a migráció is, értékelni fogják „a migrációnak az uniós elvekkel és értékekkel összhangban álló átfogó megközelítéséről szóló korábbi következtetéseinek végrehajtását”, különös hangsúlyt helyezve a külső határok hatékony ellenőrzésére.

A magyar miniszterelnök a csúcstalálkozó előkészítéseként kedden már közös videókonferencián vett részt a lengyel, a belga, a finn és a máltai kormányfővel, a bolgár államfővel valamint Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. Az ukrajnai napirendi pont kapcsán Orbán Viktor ismét azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott valamint végre érdemi politikai vitát a brüsszeli szankciókról, azok ugyanis szerinte tönkre teszik Európa gazdaságát. A migráció kapcsán pedig újra felszólította Brüsszelt, hogy szálljon be a határvédelem finanszírozásába, a kerítések ugyanis egész Európát védik.

Orbán Viktor az EU-csúcsot előkészítő videókonferencián vett részt
Magyar Hang

Orbán Viktor az EU-csúcsot előkészítő videókonferencián vett részt

A háború és az illegális migráció is szóba került.