Orbán Viktor: Soha nem tekintettük Magyar Pétert a Fideszből kiugrottnak

Orbán Viktor: Soha nem tekintettük Magyar Pétert a Fideszből kiugrottnak

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2024. június 10-én. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Önök túlélték az elmúlt tizenhét évet, amihez ezúton is gratulálok. Izgalmas és fontos választáson vagyunk túl – ezzel indokolta Orbán Viktor, hogy miért adott interjút 17 év után az Indexnek. Igaz, arról nem esett szó, hogy a lap mára a kormány közelébe sodródott. Még 2020-ban döntött úgy az akkori Index kollégáinak többsége, hogy távozik, majd megalapították a Telexet.

Orbán Viktor a Fidesz eredményéről szólva elmondta, a 44 százalék is szép eredmény, és ‚ez egy olyan választás volt, ahol egyszerre két ellenfelet is le kellett győznünk. A régi ellenzéket, meg az újat. Mi mind a kettőt legyőztük, méghozzá utcahosszal. Az ezüstérem is szépen csillog, de az arany még szebben”. Arról is kérdezték, hogy Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy lőtávolságra került a Tisza Párt a Fidesztől. – Hogy ki és milyen lőtávon belül van, meg hogy kinél van a puska, azt hagyjuk meg a következő választási kampány időszakára. Volt most egy választás Magyarországon, amit megnyertünk. Ráadásul úgy nyertünk meg, hogy soha ennyien nem szavaztak még ránk európai parlamenti választáson – fejtette ki.

Az önkormányzati választások kapcsán úgy fogalmazott: „Vidéken vannak fájdalmas veszteségeink és fantasztikus győzelmeink is. Fáj Szolnok és Győr elvesztése is, bár utóbbiban csak a polgármesteri széket nem sikerült megszereznünk, 15 választókörzetből 14-ben ugyanis győztünk. A győri eset tanulság arról, hogy ha valahol régi rendezetlen ügyeket nem tudunk lezárni, azok előbb vagy utóbb, de utolérnek bennünket. Itt a Borkai-ügy ért bennünket utol, azért vesztett a polgármester”. Szolnok elvesztéséért szintén fáj a szíve. Ugyanakkor a miniszterelnök szerint büszkeségre okot adó diadalaik is voltak a hétvégén. – Ilyen például Miskolc, abban a városban ugyanis nekünk nyerni egy hadikos hadicsíny, majdnem olyan nehéz bevenni, mint Berlint. Salgótarjánra szintén büszkék vagyunk – fejtette ki.

A fővárosról szólva elmondta, nagyon büszkék Szentkirályi Alexandrára, kiváló jelölt volt.  – Itt ő azért nem jutott ennél tovább, mert az elmúlt évek közösségépítési munkáját Budapesten nem a kellő színvonalon végeztük – tette hozzá. Hogy miért nem inkább Vitézy Dávidot indították a főpolgármesterségért, arra azt mondta, fel sem merült. – Vitézy Dávid és a kormányzat között olyan konfliktusok voltak az elmúlt években, hogy nem tudtam volna vállalni, hogy ilyen megosztó jelölt induljon a mi színeinkben. Mögé a párt nem tudott volna teljes egészében felzárkózni. (...) A konfliktusok a politikában a mindennapok részei, de a kormány, különösen Lázár miniszter úr és Vitézy Dávid között odáig fajult, hogy nem lehetett a Fidesz jelöltje – fejtette ki.

Később ismét szóba került Magyar Péter, akiről úgy fogalmazott Orbán, hogy ők soha nem tekintették őt a Fideszből kiugrottnak: „Az csak az ő legendája, hogy a belső körökhöz tartozott, erről ugyanis a Fidesz belső köreinek nincs tudomása. Megkapta az igazságügyi miniszter férjének kijáró udvariasságot, de egész egyszerűen nem volt soha a radarunkon”. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Magyar Péterrel egykor baráti viszonyban lévő Gulyás Gergelyben megrendült-e a bizalom, azt mondta a kormányfő: „Gergelynek bőségesen van dolga, hogy az ezzel kapcsolatos ugratásokat elhárítsa, de ez nem több mint öltözői cikizés. Abból viszont az erősebb fajta. Jól tűri”.

 

Címkék: Orbán Viktor