A budapesti agglomerációhoz tartozó Biatorbágyon csütörtök délelőtt latyakosak, hókásásak voltak a főbb utak, de téli gumival felszerelt járművekkel járhatóak. A helyzet elemzéséhez tudni kell, hogy a 15 ezres lélekszámú város a tengerszint felett 280-300, más források szerint 173 méter (vannak más adatok is) magasan fekszik, összefoglalva: az Alföldről nézve hegy. A hegyekben márpedig ugye mindig komolyabb a hóhelyzet, mint például a Namib-sivatagban.
Biatorbágy másik sajátossága, hogy a domboldalakon fekvő kisebb utcákat nem sózzák és nem takarítják hóesésileg, így az ott élők télidőben fortélyokhoz folyamodnak. Mindenki naponta többször néz párhuzamosan több időjárási oldalt, miközben hallgatja a híreket a rádióban, tévében. Ha kiderül, hogy hó várható, akkor a domboldaliak valamennyien eldobnak kaszát-kapát és igyekeznek a főbb, tehát hókotort utak mentén letámasztani gépjárműveiket. Egyik ilyen kedvelt helyszín Bián a Legóvár óvoda (hivatalos neveket hozzánk hasonlóan kedvelők számára: a Benedek Elek Óvoda Legóvár tagintézménye) előtti közparkoló, aki azonban még szerdán ide helyezte gépjárművét, csütörtök reggel pórul járt, hoppon maradt, mi több ráfázott a 0 fok Celsius körüli időben: a parkolóból ugyanis nem takarították el a havat, hanem nemes egyszerűséggel lekordonozták.
Kordon mögé rekedtek az óvodánál parkolók (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)
Szerencsére van a közelben egy buszmegálló. Az itt álldogáló fiatalasszony a helyi vasútállomásra szeretne eljutni, de mint lapunk kérdésére elmondja: késnek a járatok, így semmiképp nem éri el azt a vonatot, amivel budapesti munkahelyére szeretne bejutni. Mindezt már jelezte, a kollégák megértőek, a főnök kevésbé. Próbál a közösségi oldalakról információhoz jutni, de nem csak az utakon, azokon is kaotikus a helyzet. A város honlapján semmilyen tájékoztatás nincs a hóhelyzetről. A Facebook-oldalán sem. Ott a legutolsó, egyetlen csütörtöki bejegyzés így kezdődik: “Hantai Simon, 1922. december 7.-én látta meg a napvilágot Bián. Egyik festménye 740 millió forintért kelt el.” Ennek csak részben lehet örülni.
A gazdabolt előtt egy középkorú férfi kér arra, segítsem kilökni az autóját a parkolóból, mert elkapar a kocsi kereke. Tolás előtt megkérdezi, nincs-e véletlenül fölösleges hólapátom. – Most éppen egy sincs nálam – válaszolom. Ő – és ezzel nem lep meg – hólapátért jött az üzletbe, az azonban hiánycikk. Később megnézem, akciós viszont a potpourri és a Mikulás csomag. Nem az, amiben a felnőttek szoktak csekket kapni, hanem az, amiben a gyerekek csokoládét. Ami a hólapátot illeti, a boltban előjegyzéseket vesznek fel rá. Felírják a megrendelő nevét, telefonszámát és ha érkezik szállítmány, mindenkit értesítenek. Csak reményleni lehet, hogy a helyzet legkésőbb nyárra megoldódik.
Meg kell jegyezzük, Biatorbágy december 7-én délelőtt szokatlanul csendes. Ugyan jelentősen, sőt szignifikánsan kisebb a forgalom az utakon, mint az év hómentes, átlagosan 363 napján, de nem ez a valódi megfejtés. A helyi kutyák egy része ugyanis a házában fekszik karikára görbült duzzogással, a portaszolgálatot megtagadva, a többi pedig mindenféle beltéri fotelokban és sezlonyokon húzza a lóbőrt, az ablakon néha-néha undorral kitekintve. Macskát se látni.
