Szekszárdi gyerekgyilkosság: részleges beismerő vallomást tett a gyanúsított

Szekszárdi gyerekgyilkosság: részleges beismerő vallomást tett a gyanúsított

Helyszínelők Szekszárdon 2019. március 9-én (Fotó: Police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy 19 éves, szekszárdi férfit gyanúsít a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság annak a hatéves kislánynak a megölésével, akinek holttestét a Séd patak medrében találták meg pénteken – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője vasárnap Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

Az MTI beszámolója szerint Csorba Szilárd elmondta: a gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását – fűzte hozzá.

A Teol.hu tudósítása szerint Horváth László, a bűnügyi technikai osztály vezetője elmondta: a bejelentés pénteken 18 óra 23 perckor érkezett, mely szerint egy 6 és fél éves kislány eltűnt Patak utcai otthonából, ezután a Szekszárdi Rendőrkapitányság nagy erőkkel megkezdte a gyermek felkutatását. Az utca mögötti patak medrében 18 óra 45 perckor találták meg a testet. A mentőszolgálat munkatársai és a jelenlévő ügyeletes orvos megvizsgálva a kislány sérüléseit, megállapították a halál beálltát és az idegenkezűséget nem tudták kizárni.

A törvény értelmében a bűncselekmény elkövetője 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – mondta Csorba Szilárd.

A sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy félszáz rendőr vett részt az intézkedésekben, valamint a polgárőrség és a Szekszárdi Kutató Mentő Egyesület tagjai is támogatták a munkát. A városi rendőrkapitányság vezetője pedig az elkövetés tágabb környezetében elrendelte a 24 órás jelenlétet a közrend fenntartása érdekében.

Arra vonatkozóan, hogy a gyermek rokoni kapcsolatban állt-e az elkövetővel, illetve hogy nemi erőszak történt-e, valamint a gyilkosság elkövetésének módjával kapcsolatban a rendőrség az eljárás jelenlegi szakaszában, a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kívánt nyilatkozni – írja a Teol.hu.