Szijjártó Péter: Én elhiszem, hogy még vannak olyanok, akiknek még izgalmas, ha az ember repülőre száll

Szijjártó Péter: Én elhiszem, hogy még vannak olyanok, akiknek még izgalmas, ha az ember repülőre száll

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján New Yorkban 2021. szeptember 24-én (Fotó: MTI/KKM)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem tudta megmondani hétfőn az RTL Híradó kérdésére Szijjártó Péter, hogy mennyibe került múlt heti magánrepülős pozsonyi útja. Azt mondta, minden szabályt betartottak, neki pedig nem számít, hogy mivel utazik.

„Én elhiszem, hogy még vannak olyanok, akiknek még izgalmas, ha az ember repülőre száll, vagy más közlekedési eszközt választ. De higgyék el, nekem ez nem okoz semmiféle izgalmat. Nekem ez egy munkavégzési, technikai kérdés. Ha azt mondják, hogy ekkora kell odaérni, és akkor azzal kell mennem, akkor én odamegyek, azt' azzal megyek” – mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette: ha nem honvédségi gépet használnak, akkor a rájuk érvényes közbeszerzési szabályok alapján bérleti szerződést kötnek. Most is ez történt, de fogalma sincs, hogy mennyibe került, viszont erről nyilvántartást vezetnek – mondta. Az RTL Klub elkérte a Külgazdasági és külügymiisztériumtól az adatokat, de egyelőre nem kapta meg.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő derítette ki a múlt héten, hogy annak a Wellis Zrt-nek a repülőjével utazott Budapestről Pozsonyba Szijjártó Péter, amely nemrég hárommilliárd forint támogatást kapott a kormánytól. Onnan egyébként a honvédség gépe vitte tovább New Yorkba, az ENSZ-közgyűlésre a tárcavezetőt. 

Egy olyan vállalkozónak adtak hárommilliárd adófizetői támogatást, aki korábban meg tudott vásárolni egy sugárhajtású luxusrepülőgépet, majd most Pozsonyba ezzel utazott a külügyminiszter – fogalmazott az RTL Híradónak a napokban Hadházy. Szerinte egy demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy egy kormánytag ezután ezen a gépen utazzon.