Telex: Kiugrott a Lázár-minisztérium a Nyugati felújítási projektjéből

Telex: Kiugrott a Lázár-minisztérium a Nyugati felújítási projektjéből

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága által ezen a napon, 2021. február 14-én közreadott fotón a Nyugati pályaudvar csarnokának felújított tetőszerkezete látható. A műemlék épület felújítását a Magyar Építő Zrt. végzi. MTI/MÁV

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Lefújta a kormány a Nyugati pályaudvar fejlesztését – számolt be a Telex.hu. A portál a Magyar Közlönyben megjelentek alapján jutott erre a következtetésre. Nem szerepel ugyanis a beruházás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatai elemei között. A lap szerint a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium felmondta a Nyugati tavaszi tervpályázatához kapcsolódó, a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatást.

Mint írták, ez annak fényében meglepő, hogy a beruházásra az ország már elnyert 1,1 milliárd forintot, de inkább visszaadják a pénzt, „minthogy a Fürjes Balázs idején elkezdett tervezést folytassák”.

Emlékeztettek: a világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát. Háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként terveznék újjá a pályaudvart, amit a későbbiekben vasúti alagút kötne össze a Déli pályaudvarral. Az Eiffel-csarnokból kikerülnének a vonatok, a csarnok melletti parkolót és buszpályaudvart felszámolnák, parkosítanák, a Nyugati téri felüljárót elbontanák.
Ennek megkezdésére nyert az ország 1,1 milliárd forintot.

A támogatási szerződés felmondásáról érdeklődtek az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, de választ egyelőre nem kaptak.