A Budapest–Belgrád vasútvonal beruházáshoz kritikus biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer kiépítését a kínai fél vállalta, de ők ezt egyszerűen nem tudják megcsinálni az európai szabványok szerint – állítja a Telex pénteki cikke.
Mint írták, emiatt elképzelhető, hogy még most kell majd hozzá új alvállalkozót keresni vagy hogy egyáltalán nem építik meg a rendszert, ám utóbbi esetben viszont százmilliárdokból fog elkészülni egy olyan vasútvonal, amin európai mércével nevetségesen lassan lehet majd utazni, 160 km/h helytett csupán 100-zal. Eközben a projekt költségei az infláció miatt elszálltak, és nem látni, honnan lenne pénz egy új alvállalkozóra. Ugyanis a felújításról és építkezésről szóló szerződést 2019-ben írták alá 750 milliárdos végösszeggel, ám ha új céggel kell szerződni a vonatbefolyásoló és biztosítórendszerek miatt, akkor az újabb tízmilliárdokat jelenthet.
A VSquare úgy tudja, a biztosítóberendezések ügye feszültséget okoz a felek között, a kínaiak mára leállították az építkezés finanszírozását, és a kínai szakemberek is felhagytak a munkával. Információik szerint így Orbán Viktor októberben többek között azért utazik személyesen Kínába, hogy ott felsőbb szinteken rendezze az ügyet.