
Jó eséllyel már 2023-tól megszűnik az összes nagy állami cég, amely szervezetileg az Építési és Beruházási Minisztérium alá, azaz Lázár Jánoshoz tartozik – tudta meg a Telex a miniszter hivatalának tevékenységére rálátó forrásból.
Mint írják, a megszüntetett cégek között olyan, az elmúlt években fontos feladatokat ellátó társaságok lehetnek, mint az útépítéseket kivitelező NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vagy a stadionokat fenntartó BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. De erre a sorsra juthat a Steindl Imre Program Kft. és a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztő Kft.. A jövőben ezek a cégek nem lesznek önálló jogi személyek, hanem a beruházási tárcán belül látják majd el a tevékenységeiket.
Kivétel ez alól a Magyar Közút, mivel az ottani feladatok jó része (úthálózati nagyberuházások kivitelezése, közúthálózat karbantartása) és a több mint 6500 fős dolgozói állomány nem olvasztható be a minisztériumba. De a Telex információi szerint megmaradnak az olyan projektcégek is, amelyek egy konkrét feladatra jöttek létre (mint például a Fertő tavi beruházást lebonyolító társaság).
A portál forrása szerint az önállóan működő társaságok beszántásának indoka a párhuzamosságok megszüntetése, valamint az, hogy önálló építési minisztérium mellett már nincs szükség arra, hogy külön-külön cégeknél legyenek az egyes projektek és feladatkörök.
Az átszervezés nem jelenti azt, hogy mindenki elveszti munkáját, sőt, túlnyomó részüket tovább foglalkoztatná a minisztérium új státuszban, hiszen a feladataikat ezután is el kell látnia valakinek. A megszűnő cégek alkalmazotti állománya az Opten céginformációs rendszer adatai szerint valamivel több mint kétezer fő. Ugyanakkor az átszervezésnek biztosan lesznek vesztesei a vállalatok felső vezetésében – jegyzi meg a portál.
Arról egyelőre nem tudni, mely beruházásokat függeszti fel a minisztérium határozatlan időre. Korábban ugyanis a spórolás jegyében az a kormányzati döntés született, hogy minden olyan állami építkezés, amelyet már elkezdtek, megépül, a még tervfázisban lévő projekteket azonban leállítják.