17,5 millió forintot dobtak be az adományperselyekbe pénteken a demonstrálók a Blaha Lujza téren a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) intézményeinek megmaradásáért – közölte hétfőn az Oltalom Karitatív Egyesület. A befolyt összeget a bértartozások csökkentésére és a legsürgősebb számlák kiegyenlítésére fordítják.
Lapunk is beszámolt arról, hogy múlt pénteken az Emberek az emberekért elnevezésű rendezvényen ismert művészek sora lépett színpadra, a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület elleni állami bánásmód ellen tiltakozva, illetve az intézmények megsegítésére. Az eseményen körülbelül ezren vettek részt, mások mellett színpadra állt Mácsai Pál, Für Anikó, Nagy Zsolt, Rost Andrea, Szalay Kriszta, Part Nagy Lajos, Bódis Kriszta és Perintfalvi Rita.