Az illiberális/populista/autokrata politikai rendszerek egyik ismertetőjegye, hogy bár a többpártrendszert megtartják, a hatalmi pártot (pártokat) az államhatalom erőteljesen segíti. Ez a mintázat jól megfigyelhető Putyin Oroszországában, Erdogan Törökországában, Vucic Szerbiájában és Orbán Magyarországán is. Persze nem egyformán: Oroszországban már évek óta nem szabad hatalomellenes tüntetést tartani, Törökországban számos ellenzéki aktivista, újságíró és politikus került börtönbe. Akadnak ugyanakkor finomabb módszerek is: Szerbiában van mód a kormányellenes tüntetésre, de az állami tévé politikai műsoraiban – különösen az esti híradóban – az ellenzéki hangok alig jelennek meg. Magyarországon szintén lehet tüntetni Orbán Viktor ellen, ám nálunk is megfigyelhető, hogy az állam a hatalmi párt érdekében avatkozik bele a politikába: például úgy, hogy sok milliárd forintért hirdet a kormány, akár kampányban is. Az államhatalom szervei hajlamosak arra is, hogy a kormány ellenfeleinek tekintett szereplők kárára hozzanak rendelkezéseket, így Paks iparűzési adójának két kormánypárti megyei közgyűléshez való átirányításáról a kormány döntött, immáron sokadjára mellőzve a törvényhozást.

Az Országgyűlés elmúlt tizennégy évének működésében is megfigyelhető volt, hogy a Fidesz – kétharmados erőfölényét kihasználva – a törvényhozás, az ellenzéki pártok vagy annak tekintett szereplők helyzetének megnehezítése érdekében hozott döntéseket. Az egyik hagyományos eszköz a parlamenti házszabály kormánypártnak kedvező módosítása, a másik a frakciók állami támogatásának csökkentése volt két évvel ezelőtt (habár a pénzmegvonás a Fidesz- és a KDNP-frakciót is érintette, az állam bármikor tudja pótolni a javukra a kieső összeget – lásd: állami hirdetések –, az ellenzéki pártok anyagi mozgástere ehhez képest jóval szűkebb). A NER emellett szívesen használja az Országgyűlés nyilvánosságát és tekintélyét az ellenzéki szereplők lejáratására. A magyarországi demokrácia és jogállamiság helyzetét részletesen bíráló Tavares-, Sargentini- vagy éppen Corfield-jelentés kapcsán a parlament többsége rendszeresen hozott elítélő határozatokat, illetve folytatott vitát a jelentéstevő európai képviselőkről és a velük egyetértő ellenzéki politikusokról. Utóbbiakat sok esetben szimplán „baloldalnak”, újabban „dollárbaloldalnak” nevezik, amelynek tagjai összefognak Magyarország uniós ellenfeleivel, és hazaárulást követnek el. A Momentum, a Jobbik, az MSZP, a DK, a Párbeszéd egy platformra került, ők a „baloldal”. Jól működött az a politikai eljárás, amelynek során a parlament többsége elítélte a „baloldal” magatartását, az elítélésről beszámolt a sajtó nagy része. Lám, immáron nemcsak egy-egy kormánypárti politikusnak van rosszalló véleménye a „baloldalról”, amely ugyebár a magyar nemzeti érdekek ellen cselekszik, hanem az államot megtestesítő törvényhozásnak is. Az Országgyűlés szerepe az lett, hogy segítsen a „baloldali” kifejezést szitokszóvá tenni. Sikerült. Akiről elhitették, hogy baloldali, azt – Arany János sorát kölcsönözve – „nagy baj érte és nagy kár”. Márki-Zay Péter összefogott Gyurcsánnyal, így „baloldali” lett, mindegy, hogy mit mondott. Veszített is jó nagyot.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 26-ig kapható 2024/38. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!