Baleset történt Budapesten, a Hungária körúton kedd reggel, miután egy autós a tömegbe hajtott a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében – értesült a Bors. A lap azt írta, hogy a helyszínre azonnal mentők és rendőrök siettek. A szemtanúk elmondása szerint több embert elgázolt, sérültekről egyelőre azonban nincs információjuk.
Idéztek egy szemtanút is. „8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk. Hátranéztem, és az a fekete autó arról jött, a Hungáriáról és felpattant a padkára. Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség” – mondta Katalin, aki szerint egyedül a sofőrt ültették mentőautóba és ő úgy tudja, az ijedtségen kívül a gyalogosok közül senki nem szenvedett komolyan sérülést, egyedül egy fiú panaszkodott térdfájdalmakra.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság fél 11 körül azt a tájékoztatást adta közleményben, hogy reggel 8 órakor egy személygépkocsi a Hungária körútról kanyarodott a Kerepesi útra, amikor felhajtott a járdára és elsodort öt gyalogost. A balesetben ketten könnyebben megsérültek, őket a mentők a helyszínen ellátták – tették hozzá. A közlemény szerint a gépjármű vezetője azt mondta a rendőröknek, hogy rosszul lett, ezért hajtott fel a járdára. A mentők kórházba vitték a 27 éves sofőrt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja – írták.