Vaszily Miklós, a Tv2 igazgatósági elnöke, az Index hirdetési és pénzügyeiben kulcsfontosságú Indamédia résztulajdonosa a 444-nek nyilatkozva megerősítette, hogy májusban alapított új cége, a Progressive Media első projektje a Pesti Tv nevű új kábelcsatorna lesz.
A Progressive Mediának (PM) Vaszily az 50 százalékát birtokolja, a másik fele pedig a Bizalom Vagyonkezelő Kft. nevű cégé, ami a G7 gazdasági lap mai cikke szerint okirattal bizonyíthatóan Mészáros Lőrinc pénzét kezeli, és eddig 500 millió forintot bocsátott a PM rendelkezésére.
Vaszily a portálnak arról beszélt, hogy a Pesti Tv-ben a tartalomszolgáltatás Huth Gergelyék, vagyis a Pesti Srácok feladata lesz, a Progressive pedig a médiaszolgáltatási feladatokat fogja ellátni.
Vaszily Miklós hangsúlyozta, hogy a PM-nek és a Pesti Tv-projektnek semmi köze sem a Tv2-höz, sem pedig az Indamédiához. Az új csatorna kábeltévé lesz, az alapítói szeretnék, ha bekerülne a kábelszolgáltatók kínálatába.
Ismert, hogy korábban a kormánypárti Hír Tv és az ugyancsak fideszes beállítottságú Pesti Srácok között kisebbfajta perpatvar keletkezett, mert az Informátor című Hír Tv műsor teljes stábja az újonnan alakult Pesti Tv-hez igazolt, amit a televízió adónál igencsak nehezményeztek.