Zavarodottságot lehetett látni a fideszes szavazóbiztosokon

Tavaly az országgyűlési választásokon megdöbbentően sok olyan szavazókörzet volt, ahova nem jutott ellenzéki delegált, így nem tudták ellenőrizni, hogy minden szabályosan és pontosan zajlott-e. Egy demokráciában fontos, hogy minden átláthatóan és tisztán működjön, ezért már az idei EP-választás előtt jelentkeztem a Számoljuk Együtt Mozgalomnál civil szavazatszámlálónak. Miután a törvények értelmében csak pártok delegálhatnak biztosokat, a civil szervezetnél megjelöltem azokat, akiknél semmiképp nem szeretnék számolni, majd kiközvetítettek az egyik pártnak. Tavasszal a Jobbik, most az önkormányzati választáson a Momentum színeiben számoltam, előbb a IX., aztán a XVIII. kerületben. Mindkétszer kimentem a mozgóurnával is.

A tapasztalatok érdekesek: azokat a reménytelen helyzetben lévő időseket, akik elképesztő körülmények között élnek egy-egy lehangolóan lelakott lakás mélyén, egy az egyben megörökölte a Fidesz az MSZP-től. Húsz éve még a baloldalra szavaztak, most pedig büszke támogatói a kormánypártnak.

Vasárnap a mozgóurnát elvittük egy öregotthonba is. Nyolcan jöttek szavazni, sokuknál a demencia előrehaladott állapotát láttam. Kézzel írt cetlit szorongattak a kezükben, rajta a kormánypárti főpolgármester, polgármester és egyéni jelölt neve. Szavazóbiztosként nem tisztem megállapítani, hogy valaki milyen szellemi állapotban van – ha rajta van a szavazásra jogosultak listáján, és voksolni akar, akkor megteheti. Ha segítségre van szüksége, kérhet segítséget – reszkető kezekkel nehéz egyedül behúzni az ikszet. Az sem tilos, hogy cetlit hozzon magával a jelöltek nevével, de ettől még érdekes volt a jelenség.

A nap folyamán (egy szavazóbiztos munkája reggel fél hattól késő estig, a számolás befejeztéig tart) úgy tűnt, hogy abban a körzetben nagyot fog nyerni a Fidesz. Nagyon sokan jöttek, hatvannégy százalék körül alakult a részvétel, és a kormánypárti delegáltak (kettő is volt belőlük) szinte mindenkit ismertek, rájuk köszöntek, és néha még azt is mondták nekik: „Tudod, mi a dolgod!”. Párszor még búcsúzáskor is szóltak, hogy a fiad/menyed/szomszédod még nem volt, küldd el őket is szavazni. Este, a számoláskor ért a meglepetés: az előzetes várakozásaimmal ellentétben mindhárom szavazat esetében döntetlen közeli helyzet alakult ki, alig néhány vokssal nyert a kormánypárti jelölt.

Később az is kiderült, hogy a többi szavazókörben még rosszabbul teljesített a kormánypárt, így fölényes győzelmet aratott az ellenzék. Elgondolkodtató volt látni, hogy a csendes, megfélemlített többség a szavazófülke magányában fellázadt, és az ellenzékre pecsételt, majd távoztában széles mosollyal odaköszönt a fideszes delegáltnak. És persze tanulságos volt látni a kormánypárti szavazóbiztosok zavarodottságát – egyszerűen nem értették, mi és miért történik. Dühösek lettek, és dacosak: a választópolgárok nem is érdemlik meg azokat, akik ennyit dolgoztak értük.

Pedig nem is történt olyan nagy dolog: a polgárok adtak egy pofont a nagyképűségnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/42. számában jelent meg október 18-án!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/42. számban? Itt megnézheti!